Módy György: Képzőművészeti írások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 34. Debrecen, 1978)

Maghy Zoltán művészetéről

közötti évtized képein már éretten és félreismerhetetlenül mutatkozik. Képeit különben még a kevésbé jártas tárlatlátogatók is azonnal felismerik. A kor festői irányzatainak sokféleségében is a maga útját járta s a kávéházi művészasztaloktól oly távoli provinciában, a hajdú végeken sem szikkadt provinciálissá. A most már értékes képzőművészeti hagyományokkal rendelkező Hajdúböszörményben — a város sajátos művészeti központot teremtő hangulatának vizsgálata megérné a külön tanulmányozást — művészete megértő, baráti visszhangra, biztatásra is talált. A haladó szellemű publicista, a kiváló orientalista, talán az utolsó magyar humanista polihisztorok egyike, dr. Molnár István benső barátjai közé avatja. Ezzel a körülötte tömörült baráti körnek is tagja lesz. Munkásságának egyik legtermékenyebb és legértékesebb évtizede ez. Az 1930. majd 1935. évi debreceni bemutatkozása, valamint az 1935. évi második hajdúböszörményi önálló kiállítása után 1937-ben eljött az ideje, hogy gyűjteményes kiállítást rendezzen Budapesten is. A „Műterem'

,-ben ötvenegy olajkép, pasztell és akvarell tanúskodott a férfikora határára s pályájának egyik kiemelkedő szakaszába ért művész eredetiségéről, a naturához kötődő, de belsőleg kiérlelt gondolat-, és érzelemgazdag művészi világáról. Családtagok, barátok, jó ismerősök portréit festi meg, virágokat a szobában vagy kertben (Őszirózsák, 1929 —Napraforgós csendélet, 1934). Újból és újból felkeresi a számára is mindig újat nyújtó Hortobágyot, a pródi pusztát (Alkony a pusztán, 1934 — Bikagulyás, 1934). E korszakából kiállított képei közül kiemelkedik a szándékosan keményen tartott, merész sárgákra, barnákra és kékekre komponált Böjti utca (1929) és gyűjteményes kiállításának legszebb alkotása s eddigi műveinek egyik kiemelkedő értéke a Böszörmény este (1929). A mély kék ég piciny holdfényének frappáns megvilágítási hatása, a templomtéren szinte lopakodó cigányzenészek a couleur locale-t is tökéletesen szólaltatják meg. A látvány mozgalmasságát a téli fehérségben a figurák eleven színeivel és ábrázolásuk naiv absztrakciójával adja vissza a Korcsolyázók (1929). Ugyancsak telitalálat a Vásárjelenet (Ringlispíl) c. 1929-ben festett olajképe. A festmény szerkezetének központjába a forgót állította, s dinamikus színellentétekkel, a figurák nagyon is gondos komponáltságával adja vissza a vásári kavargást, mozgalmasságot, a pillanat érzékelését. A kert virágainak, bokrainak és fáinak majdnem mesevilágszerű dús pompázásában a Keletet kutató, könyvébe merült tudós sétáló alakja kitűnően érzékelteti a természet és a bölcs ember harmóniáját, — Dr. Molnár I. kertjében (1932). A képi megoldásában is meghökkentően merész és pompásan összefogott, a munka mozgását, de veszélyességét is érzékeltető Fadöntés (1932) pedig a téma eredeti megragadását bizonyítja. A harmincas évektől állandó szereplője a Debreceni Műpártoló Egyesület tárlatainak. De később a meg nem értett, majd jócskán mellőzött művész évekig nem is tud komolyan dolgozni. Ki kell emelnünk azonban a felszabadulás utáni friss termését is bemutató 1949. évi hajdúböszörményi kiállítást és 1956 óta újból rendszeresen találkozunk képeivel a Hajdú-Bihar megyei képzőművészeti munkacsoport tárlatain is. Szülővárosában 1959 majd 1962 telén rendez gyűjteményes kiállítást, mind a két tárlaton félszáz-félszáz képpel szerepel. Az utóbbi években merészebb színvilágú s legsikerültebb darabjaiban lendületes, új fejlődést mutatott, ugy hogy korábbi munkásságának eredményeit, egyéni hangját megőrizte. Őszinte törekvéseket tett műveinek tematikai gazdagítására is. Korábbi kedves témáit újra meg újra előveszi, önmagával is elégedetlenül keresi az adott látvány végleges művészi megfogalmazását. így