Módy György: Képzőművészeti írások (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 34. Debrecen, 1978)

Beszélgetés Blattner Gézával - Gyűjteményes kiállítás Debrecenben – Búcsúzás

Egy öntudatában erős, mozgalmas várost láttam viszont, ahol ma más formában is visszataláltam azt a múltat, ami 40 évi távollét alatt bennem oly sokszor visszazengett. Ha nem is láttam viszont a hajdan olyan híres köpködő kaszinót, a fatucskót áruló talyigásokat, a rétesbéles sütőket vagy a gumirádlis 2 fogatút, az emberek gondterhelt vonásai mögött mégis csak felfedeztem az én évődő természetű nyakas debreceni fajtám bizakodó mivoltát. Elindulásom első éveiben Debrecen volt az én múzsám. Ott ismertem meg rátarti cíviseit, a sok sok szegény igavonóembert, a kis árust, a cigány putri muzsikás lakóit és sok más, azóta tán kiveszett emberfajtát. Elkerülhetetlen találkozás magával a festői témával, amit ahányan, annyiféle felfogásban festettünk meg és amihez elvitatlanul a hazai milieu adta meg az impulzust. Később Budapesten, amikor szűkebb hazám neves fia, FAZEKAS MIHÁLY Ludas Matyiját vittem bábszínpadra, megint csak Debrecen jutott eszembe, mint ahogy sokkal később a nehéz időkben 1942-ben a franciaországi kis faluban, Valençayban a nagy Molière egyik fiatalkori darabját a Medicin Volantját rendezve ugyancsak a mi Fazekas Mihályunk figurái álltak előttem. Bizonyára olvashatta Molière műveit. A korának szellemiségét követte, felhasználván közelebbi kis hazájának problémáit; a maga magyar szemüvegén keresztül formálta meg mondanivalóját. Attól az időtől kezdve, amikor munkahelyemet Franciaországba tettem át, 1925 óta még sokáig kísértett szülőhazám Hegyeshasú Balogjai, Meszeshátú Kis Istvánjai avagy az az ószeres, aki folyton azt hajtogatta: hogy asszongyom: Kalap van a fejemben és nem sapka, vagy sapka van a fejemen és nem kalap. Bárhol voltam is ez a tűnő emberfajta izgatott. Akaratlanul Debrecen jutott eszembe, amikor más tájak más embereiben a szülőföld figuráit véltem felfedezni és nem véletlen az, hogy 40 éven át főleg a bábszínház ami érdekelt. Ezt a debreceni jelleget főleg a franciaországi Berry megye parasztjainál találtam meg, akik sok tekintetben hasonlítottak a debreceniekhez. Hisz már Bercsényi híres huszárjai is jártak volt arrafelé és egyesek ottrekedve családot alapítottak. Innen volt az, hogy jól éreztem magam körükben. A debreceni Déri Múzeumban most rendezett kiállításom alkalmából köszönetemet tolmácsolom mindazoknak a hivatalos személyiségeknek, jóbarátoknak, akik közreműködésükkel lehetővé tették otthoni szereplésemet. Innen a távoli francia földről küldöm haza képekben üzenetemet avval a hozzáfűzéssel, hogy ha távol is esik tőlem a szülői föld, örökké él bennem annak lényege és ezt igyekeztem piktúrámban is érvényesíteni akkor, amikor a hazai földre gondolva ugyanolyan szeretettel festettem azt a tájat vagy azt az emberfajtát, ahol éppen sátorfámat felütöttem, hogy evvel is tanulságát adjam annak a nagy igazságnak, miszerint a művészet, ha a maga egészében egyetemes jellegű is, mégis