Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)
II. A nép és a föld
22. „Garággya" tettek díszes léc kerítéseket, főként a lakóházalt elé, hogy a virágoskert kellő napfényt kaphasson. Belül az udvarokon durvábban ácsolt kerítéstípusokat is találhattunk, hasított fákból, széldeszkákból vagy más olcsóbb anyagból. Az istállók elé erős kollátot készítettek. A vékony husángfákból, hasított fákból készített kerítés itt kevésbé volt használatos, mint Dél-Biharban, a Körösök mentén. De a nádbőség ellenére nem volt gyakori a nád kerítés sem. A XIX. századtól találunk az uccai frontokon vasrácsból készített kerítéseket is, a módosabb gazdák portáján. Ezzel szemben a szegények tipikus kerítésfajtája a napraforgókóróból korcolt ideiglenes kerítés. A XX. század népszerű kerítéstípusa a drótsövény. A faluk karakterjegyeit leginkább a nagy és kiskapuk formája, a kapu bálványok és kapu kalapok tükrözik. Kismarjában az 1950-es évekig éltek a XIX. század második felében készített erős tölgy, majd akác kapu bálványokhoz épített deszka kapuk s a kiskapu fölé épített koporsó formájú, meglehetősen nagy kalapok voltak tipikusak. Ezeken egyszerű ács díszítéseket alkalmaztak, de felbukkantak nap, hold, madár és kígyó jelképek is. A XIX. század végétől a rangot a vaskapu jelentette. A kerítések a falut teljesen körbe zárták s azokon a XIX. század közepéig meglevő „város kapukon" át lehetett csak közlekedni. A szomszédos porták közt rendszerint átjárókat készítettek (csak a haragosok szegezték be az átjárókat). De ahol nem volt is átjáró, a kerteken át zavartalanul közlekedhettek a szomszédok. A porta építményei zömmel az első szektorban helyezkedtek el, egy vagy