Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)
II. A nép és a föld
ték a pusztát. 1728-ban Beöthy Imrének 100 vonás forintot fizetnek a puszta bérlet fejében. 59 / íl 173 i-ben Beöthy Mihály újabb szerződést köt a kismarjaiakkal. 60 A fennmaradt nyugták sorozatából az derül ki, hogy a város évi 100 rénes forint censust, 200—300 köböl gabonát, kb. 100 köböl zabot fizet. A gabonát el kell szállítani a birtokos „besenyei vermeibe". Mindezeken felül bizonyos mennyiségű, valószínűleg fél dézsmát is kell adni, jobbágy szokás szerint. 61 Még Beöthy Mihály életében fiával Beöthy Imrével is létrejött egy szerződés a fél pusztáról, melyért 200 R. forintot kell fizetni árendában, a termésből fél dézsmát kell adni (V 18-ad), bárányból minden kilencediket s ezen felül minden juhos gazda „pennaticum fejében" „egy közönséges nagy és nem kitsiny sajtot." A csapszék ebben nincs benne, de a csapszék árendában elsőbbség illeti meg a várost. Ezen kívül Szent Mihály napig tartozik adni a város két borjas tehenet, vagy helyette 124 V. forintot. „Mind a szántó, mind a nyomáson és a kaszállókon a tövis bokor folyton irtassék". Az „első telek" szénáját és az elnyomtatott gabonát Váradra kell szállítani. A földesúr fenntartja magának a jogot, hogy ménese, gulyája szabadon járhat a pusztán, a kárt a pásztor megfizeti, de a város idegen jószágot nem fogadhat a pusztára. „Szorultság esetén" a földesúr ménesét, gulyáját Szent Mihály nap után „a szoros vizek között levő szigetekre" is behajthatja. Ugyanakkor a Láp-erdőben való kártételt, a halászást, csíkászást, vadászást, teknősbéka fogást 12 forint büntetés alatt megtiltja. 62 A szerződéseket aztán többször és folyamatosan megújítják. 1763 után belépnek az akcióba a többi örökösök is: Beöthy Gábor, 1768-tól Beöthy János, s 1781-től Beöthy László is. 63 A bérösszeg általában emelkedik. 1768. április 18-án Beöthy Imre és Beöthy Gábor már 600 R. forintért, 40 szekér szénáért, 4 tehénért adják bérbe a pusztát, természetesen a kilencedet most is megkövetelik s kikötik, hogy uradalmi marháikat a hencidai földről a pusztára hajthassák. A Láperdőt és a kocsmát maguknak fenntartják. 64 1774-ben már csak János írja alá a szerződést, aki a cenzust 50 forinttal mérsékli, de helyette 80 íttze kifőzött vajat, 1000 darab tojást és 1000 kéve nádat kér. 65 1780-ban László írja alá a szerződést. (Úgy tűnik ő, s utódai kötődnek véglegesen a nagymarjai örökséghez, míg a család többi tagjai az erdélyi s más jószágokból kárpótolták magukat.) A bérösszeg már 1000 forintra emelkedett. Igaz, hogy a kender tizedről lemond az uraság, de helyette 30 „négy ökör után való szekér" szénát kér. A ménesek és a marhák mellett pedig ezentúl disznait is ráhajthatja a pusztára. 66 A 6 évre kötött szerződést 1787-ben még egyszer — utoljára — megújítják. Egy kis változás a szerződés szövegében arra utal, hogy Beöthy László már erőteljesen kezdi majorságát kiépíteni. A harminc szekér széna helyett ugyanis a földesúr „egy darab részét a pusztának maga marháinak a legelésére" kiszakítja. Igaz, hogy ennek fejében még a Láperdőt és az ahhoz tartozó irtást legeltetés céljára átengedi, de a faizást továbbra is tiltja. 67 1798-tól nincs többé szó az egész puszta bérbeadásáról, hanem az egy-két évenként kötött megállapodások különböző részeit jelölik meg a pusztának s azokat is az uraság által meghatározott célra adják bérbe a kismarjai kommunitásnak. Az 1798-ben kötött árenda levél csak a puszta „keleti részét" jelöli meg (Az Annókhalma dűlőtől a Lápos-tó szegletéig, innen a Szállásig s a Kerekibe menő útig), melyet már csupán „legelő mezőnek" enged át a földesúr 700 R. forintért. Igaz, hogy talló szabadulás után „azon marhák, melyek a leírt mezőn szoktak legelni, a Tallón is szabadon járhassanak". 68 1803-ban újdonság a földesúr igénye: a 700 forinton, a termés utáni dézsmán, illetve ennek beszállításán kívül minden kismarjai, akinek jószága legel a bérbevett pusztán, köteles egy
