Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

II. A nép és a föld

A házasságkötések tíz évenkénti grafikonja szeszélyesen hullámzik. A kezdő 1730—1740 közötti években a bejegyzett és a be nem jegyzett házasságkötések közötti arány egyszerűen magyarázható azzal, hogy a korábban kötött házasságokból most is születtek utódok s e szülők neve először nyilvánvalóan a születési anyakönyvekben bukkan fel. A későbbi években azonban valami más tendenciát kell keresnünk. Bizonyára sokan más faluban kötöttek házasságot s ezek neve csak a születések alkalmával kerül be az anyakönyvekbe. Máskülönben a házasságkötéseknek a száma összhangban van a lakosság számának változásaival. Érdekes, hogy a XIX. század első évtizedében itt is megfigyelhető a hanyatló tendencia. A házasságkötések száma is a XIX. század közepén a legmagasabb, amely — a családok számának ugrásszerű emelkedésével együtt — a falu bizonyos átalakulását jelzi. A népesség egészséges fejlődése szempontjából nem lényegtelen a falu endogám-exogám törekvéseinek a kimutatása. Kismarja 1900-ig 91 faluval tartott exogám kapcsolatot. E kapcsolatok nagyobb része bizonyára véletlenszerű, hiszen legtöbb faluból a kétszáz év alatt csupán egy-két házassági kapcsolat jött létre. Az esetek nagyobb részében e távoli helységekből cselédnek, pásztornak szegődtek Kismarjába, vagy ide költözött iparosok vettek feleségül kismarjai leányt. Ha aztán egy kapcsolat már létrejött, gyakran újabb házasság követte: a házasulok közeli rokona, ismerőse, talán éppen a lakodalomban szövődött ismeretség révén, újra Kismarjába jött feleségért, vagy itteni legényhez jött férjhez. 35 olyan falu van azonban, amellyel szorosabb exogám kapcsolat jött létre, közülük is 13 olyan, amellyel tíznél több házassági kapcsolat történt. Igen tanulságos képet mutat a falu 200 éves exogámiai térképe (4. számú térkép. Kismarja házassági kapcsolatai). Az intenzív kapcsolatok a kb. 10 km-es körzeten belüli községekkel alakultak. (Pocsaj, 4 km 58 házasság, Biharfélegyháza 8 km 56 házasság, Nagykereki 7 km 55 házasság, Bihar 10 km 41 házasság, Esztár 8 km 35 házasság, Hencida 11 km 33 házasság, Pelbárthida 5 km 25 házasság. A következő egy kb. 20 km-es kör: Bojt, 12 km 24 házasság, Diószeg 15 km 23 házasság, Biharpüspöki 18 km 20 házasság, Paptamási 14 km 20 házasság, Nyüved 11 km 15 házasság, Nagyléta 16 km 12 házasság, Bagos 22 km 11 házasság. (A távolságokat a korabeli dűlőútviszonyok figyelembevételével becsültük, mely hol több, hol kevesebb a mostani műutaknál.) A „más faluba" való házasságkötések módszerét néprajzi megfigyelésekből ismerjük. Általánosan bevett szokás volt régen, hogy a közeli faluk legényei kölcsönösen látogatták egymás társas összejöveteleit. A legények főként vasárnap délutánokon átsétáltak a szomszédos falukba s ott részt vettek a „jáccókon", „táncolókon", „gyepi bálokon" (mindegyik vasárnap délutáni táncmulatság). Télen — a befagyott folyómedreken át még közelebbi utakat találva — egymás fonóházait is látogatták. Az idegenből jötteket a legények általában ellenségesen fogadták. Ha tehát valaki békés szándékkal próbált belépni egy másik falu társas életébe, akkor előbb ott olyan fiúismerőst kellett szereznie, aki majd barátaival együtt segíti a jövevényt abban, hogy a többiek is befogadják. A hetyke, erejüket fitogtató legények csapatosan mentek át a másik faluba s így nemegyszer véres verekedések árán döntötték el, hogy megmaradhatnak-e, vagy el kell futniuk.

32 Az ismerkedéseknek azonban volt más, egyszerűbb formája is: a rokoni kapcsolatok hálózata. A távolabbi rokonok is évente legalább egyszer meglátogatták egymást s a látogatók közt levő fiatalok a vendéglátókkal együtt elmehettek templomba, táncba, melyekből természetszerűen kialakultak a megfelelő ismeretségek. Ezen az úton a leányok is eljuthattak idegen falukba s ott magukra fel-