Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

I. A falutól a városig

Adj néki mert adhatsz igaz Fejedelmet Helyettem ki birja elhagyott népemet Rád néznek szemei nyujcs néki örömet Hogy ellenségein vegyen győzedelmet Kinek országlását nyújtsd messze határra Hogy a te népednek vigyázzon javára Szent tiszteletednek gyarapítására Lehessen élhessen mindennek hasznára 50. Az eredeti okleveleket szerző 1948-ban még a kismarjai községi levéltárban megszemlélhette s ezeket debreceni szakértőknek is bemutathatta. Nem sokkal később azonban — gondtalanság miatt — az oklevelek nyomtalanul eltűntek. Ma csupán 1751-ből származó másolatait ismerjük, melyek a HBMLt-ban V. 637/a 1 sz. alatt találhatók. Az 1751. márc. 26-án Bécsben kelt levél arra utal, hogy 1733-ban a kismarjaiak kérték a királytól kiváltságaik megerősítését. Ebben az iratkötegben található Brandenburgi Katalin, valószínűleg eredeti, papírra írt, az indictio, intitulacio, promulgatio után magyarul folytatott dispositio, dátum és subscriptiovaí ellátott, meglehetősen elrongyolódott levele. A pecsétnek csak a helye látható, hátlapján a kihirdetés formulája olvasható. A községi levéltárban 1948 előtt még megvolt I. Rákóczi György, II. Rákóczy György, Apaffy Mihály, Mária Terézia, sőt II. József megerősítései. E szövegek hű másolatát eddig nem sikerült megtalálni. 51. Hunyadi, 1936. 43—44. 52. Osváth, 1896. 30. 53. A 1692. évi összeírás 141. Possessio Kis Maria — Mezősi, 1943. 97—98. 54. Jakó, 1940. 296. 5 5. Gottreich, 1955. 96 —97. 56. HBML. V. 637/a 1. 1727. Megyei Törv.-szék, tanúvallatási jkv. 2. Georgius Fekete, 4. Boronkay Ádám, 5. Jenej Ferenc és 5. Sipos Mihály pocsaji tanúk vallomásai. 57. Benkovics arra hivatkozott, hogy a hajdúvárosok szabadságait már az 1613-as országgyűlés sem fogadta el, ezek tehát eddig is jogtalanul élvezték adómentességüket. Bunyitai III. 175 —177. 58. A pernek hatalmas iratanyaga jött létre. A nagy per első fejezete 1741-ben zárult le, amikor III. Károly, majd a trónra lépő Mária Terézia, a Neoaquistica Commissio jelentéseit is mérlegelve, kiadja a kismarjaiak szabadságát megerősítő oklevelet. E per teljes anyagát kötetbe foglalva megtaláljuk a HBMLt. V. 637/a 25 sz. állományban. A 180 oldalas latin nyelvű — egyes tanúvallomásokat magyarul is közlő — kemény kötésű könyv tartalmazza a perrel kapcsolatos összes tanúvallomásokat, a különböző közbeeső fórumok felterjesztéseit, a szükséges oklevél-, iratmásolatokat s a legfelsőbb határozatokat. Éppen ezért az események összefoglalásakor elsősorban e forrás megfelelő lapszámára hivatkozunk, „Perkönyv" címen. De uo. található még egy testes perirat, 1810. nov. 27-i dátummal a Generalis Congregatio újból összefoglalja kismarja szabadságjogainak a summáját. E kötet az 1743-tóÍ kezdődő vitás kérdéseket gyűjti egybe, de belefoglalja ismét az előző bizonyító okmányok másolatait. így az 1606-os szabadalomlevelet, az 1691-es Diploma Leopoldinum Kismarjára vonatkoztatható részleteit, Esterházy Pál nádor 1700. máj. 7-i levelét, utalásokat a váradi káptalannal folytatott perre, majd III. Károly 1738. szept. 15-i resolutióját. Erre az anyagra „Perirat" címen hivatkozunk. 59. Perkönyv, 173. Janó Márton, 178. Váradi István pocsaji lakosok vallomása. 60. Perkönyv, 83. „Tudgya bízonyossan a' tanú, hogy mihelyt az nimet szállott Várad várában, és idvezült Benkovics Ágoston váradi püspökké lett, és Tekintetes Nemes Bihar vármegyének feö ispánnya, akkoron mingyárást, említett méltóságos váradi püspöknek Kismarja várossá adta a királyi dézsmát". 61. Perkönyv, 178, 180. Huga István esztári lakos vallomása: „Tudgya a tanú, hogy az elmúlt kurucz világ előtt, még néhai emlékezetű boldog Benkovics Ágoston püspökségének idejében egy alkalmatossággal midőn akkor a' dézsmások Kis Marjában dézmálni mentenek volna, az dézmásokat kis-marjaiak (privilégiumukban bízván) bé nem akarván bocsátani a Várad felől való kaput őriztették, de a dézmások más úton ugyancsak bé menvén, kinszerítettik a' kis-marjaiakat a' dézma adásra." 62. Gottreich, 1955. 121—122. 63. 1704-ben Boné András, majd Palocsay György. Gottreick, 1955. 124; Osváth, 1896. 31. 64. Perkönyv. 173. Vass Ferenc pocsaji lakos vallomása. 65. Perkönyv, 172, 181; Osváth, 1896. 43. 66. Perkönyv, 82—86., 123. 67. Perkönyv, 125. 68. A Beöthy családnak ez az ága az 1745 —175 5. évi nemesi összeíráskor tűnik fel Bihar megye nemesei között. Nagymarját Beöthy Mihály és Imre 1725-ben szerezték meg Bojthy Mihálytól s ettől kezdve a család kihalásáig (1889) maguk, ettől kezdve oldalági örököseik bírták a pusztát, de annak nagy részét már a XVII. század vége óta kismarjaiak árendálták. Kempelen, 1911. 11.