Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

I. A falutól a városig

Illúzió és valóság „idő és sokfajta változás meg tudja törni őket, sokat meg is tört közülök, azonban valami tartás mindegyikben megmarad, ami sokkal inkább mutatja egy valahai szabadság emlékét, mint a falu szorosságának és nyomásának korlátlan érvényesülését". Erdei Ferenc 1828-ban megszűntek a város nemesi kiváltságai, azonban a helység mezővárosi státusa maga nem változott. Mivel konkréten nem volt földesura, lényegében belső szervezeti életében se következett be szembetűnő változás. Csupán arról volt szó, hogy ezentúl a város földjeire is kivetették a dica adót s ennek fejében feloldották az insurrectio kötelezettsége alól, (amely 1809 óta úgyis illuzórikussá vált az egész nemességre vonatkozóan is). Nem jelentett tényleges veszteséget az sem, hogy ezentúl nem kérték ki a „vótumát" a megyei választásokon, hiszen gyakorlatilag a vármegye azelőtt se nagyon vette igénybe a kismarjaiak aktivitását a megye életében.

115 A város önérzetét azonban mélyen sértette ez a veszteség s bizonyára ez az oka, hogy a mindenkor — rnég a Rákóczi-féle szabadságharc alatt is — meglehetősen lojálisán viselkedő város

116 mindinkább ellenzékivé vált s 1848-ban már nagy lelkesedéssel vettek részt a szabadságharc küzdelmeiben. Ennek oka nyilván abban is keresendő, hogy a megelőző két évtized alatt nem szűnik meg a vita a város és a megye között, különösen a közmunka kérdésében. A kismarjaiak ugyanis — még mindig kiváltságukra hivatkozva — tiltakoznak a megye különböző részein szervezett közmunkára való kirendelés ellen. A viták olykor a Helytartótanácsig eljutnak s végül is állami beavatkozásra van szükség, hogy önérzetükben sértetten, de a közmunkákon mégis megjelenjenek.

117 Nem szívesen viselik a katonatartás terheit sem.

118 Nem tudhatjuk, az 1848-as márciusi események híre mikor és hogyan jutott el Kismarjára, de a március 27-én a váradi járásban megalakult nemzetőrség egyik vezére a kismarjai bíró lett.

113 A szabadságharc kitörése után nagy szorgalommal vállalta a város nemcsak a nemzetőrség terheit, hanem az újonctoborzás költségeit is. Eltartja, fizeti a toborzó katonákat s a belépő újoncoknak a város pénztárából zsoldelőleget adnak. A bevonulóknak nagy búcsúebédet rendeztek, a katonalovak zabját a város pénzén vásárolták meg. (Ez az összeg 1848-ban közel 1000 forintot tesz !)

120 Kismarjából — a nemzetőröket nem számítva — 28 honvéd vett részt a szabadságharcban.

121 1849. április 26-án a Megyei Honvédelmi Bizottmány elismeréssel emlékezik meg a megyei 55. zászlóalj hősiességéről, akik Bem tábornok vezetésével különösen az erdélyi Vöröstorony-szorosban tüntették ki magukat.

122 Pedig már ekkor a hadseregben is jelentkeznek a szabadságharc nehézségei; a honvédeknek nehézségekbe ütközik az élelmezése, teljesen elkoptak a főként hazulról hozott ruhák, fegyverek. A fent idézett irat felszólítja a helységeket, hogy a honvédeknek fehér ruhát küldjenek.

123 Jellemző, hogy még a lövedékek készítéséhez szükséges papírfojtásnak is szűkében vannak. Kismarja nem tesz eleget a Megyei Bizottmány 1849. március 15-i felhívásának, mely szerint „a nállok levő iratokat, papírokat, tabellákat Jakab Mihály levéltárnok úrnak adják be, hogy azok töltény készítésére fordíttassanak", mert ez ellenkezne a város hagyományaival, hiszen eddig itt minden írást féltve őriztek a város „leveles házában".

124 1949 nyarán, amikor a cári orosz csapatok előnyomulása következtében a szabadságharc ügye válságosra fordult, Kismarja még mindig 8 honvéd kiállításával támogatja a harcoló egységeket, sőt ezeknek fejenként 20—20 forint előleget is ad,