Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

IV. A népi kultúra változásai

JEGYZETEK î. V. 637/a 27. Lib. inq. civ. 1741. júl. 21 : „1740. esztendőben veils alá való szántásnak idejin Nagy Ferenc Vida Sámuel úr fiának olyan egyezist ígért, hogy már annak előtte mások által meg ugarlott, megkevert... szántó földét veti alá ujjólag megh szántván... a magha búzájával bé vetteti"; uo. 1807. dec. 10: „Hőgyes István Nagy István fölgyét kétszer meg szántotta s el is vetette". 2. Balásházi, 1844. 55. 3. Varga, i960. 89; Gunst, 1970. 130—143. 4. Elmondta: Hőgje József 72 éves, 1950-ben. Vö.: Kiss, 1929. 7. 5. A latin nyelvű források a kukoricát az elterjedt „indiai búza" analógiájára „tritici indici", rövidítve „indici"-nek írják. A kukorica „zea" elnevezése az összeírásokban ismeretlen. Magyar nyelven találkozunk „tengeri búza" elnevezéssel is, valószínűleg erről maradt fenn a mai napig általánosan használt tengeri. 6. Varga, i960. ^o;Gunst, 1970. 171—180. 7. Varga, i960. 89—yo;Gunst, 1970. 155—168. 8. Varga, i960. 90. 9. A dohánytermesztés monográfiáját megírta: Takács, 1964. Ezen belül: 27—41. 10. V. 637/a 17. Lib. Inq. civ. 1759. febr. 23. ö. Lakatos István szántóföldjén alakort termelt; 1770-ben hat ember termesztette (Összeírás); 1832-ben Ö. Szabó Mihály Póskán levő alakor vetésében kár esett. n. Kb. ez volt az országos tendencia is. Vö.: Gunst, 1970. 221. Itt szeretnénk megjegyezni, hogy a növekvő lencsetermesztés következtében igen elszaporodott a zsizsik nevű állati kártevő, mely a magvak belsejét összerágta. Ezért 1938 körül országszerte minden falu mellett típusterv alapján ún. zsizsiktelenítő pincéket kellett építeni s kötelezővé tették a hüvelyes magvak zsizsiktelenítését, melyhez szénkéneg gázt használtak. 12. Varga, i960. 91. 13. Varga, 1973. 152; A szójababból 1942 körül ifj. Hőgye Gyula pótkávét pörkölt, melynek gyártására szabadalmat nyert, de tényleges gyártásra nem került sor. 14. A sárréti eke leírását Nagy Ödön-tői vette át a szakirodalom s azóta szinte minden e tájról szóló eke tanulmány idézi. Nagy ö. 1845. 92. 2.; vö. Varga, 1965. 273—280, 321—325; Az eke magyarországi történetét megírta: Balassa, 1973; L. még. u. ő. 1972. 441—485. 15. Az ekekapák fejlődéstörténetét kidolgozta: Balassa, i960. 182—188. 16. Varga, 1965. 341—343. 17. A nyomtatás magyarországi monográfiáját megírta: Hoffmann, 1963. 18. V. 637/a 22. Tan. jkv. 1731. 128: Kis Gergely asztagját a kaszai földön Gergely mesterné szőrűjén valakinek az ökrei feldúlták; uo. 76: Máté János asztagját valaki a Durina szélben felgyújtotta. 19. A magyarországi csépformákhoz 1. K. Kovács, 1950. 41—95. 20. Sándor, 1962. 403—446. 21. A gőzcséplőgépek napi teljesítménye ekkor 100—150 mázsa volt. Ennek V

9 része 11—16 mázsa, napi 6—8 mázsa keresetet kellett tehát 20 részre osztani. Mivel a törekhordó lányok csak fél részt kaptak, így 18 részre osztva egy teljes napi rész 33—44 kg volt. Egy teljes részes tehát a kb. egy hónapos cséplési idény alatt 10—13 mázsa búzát kereshetett s néhány mázsa egyéb szemes terményt. Ennél voltak jobb, de voltak rosszabb évek is, de ebből is nyilvánvaló, hogy a földnélküli napszámos embernek az aratás mellett a cséplőgép volt legfontosabb kereseti forrása. 22. A Magyar Gazda bihari levelezője méltán ábrándozik: „lám, mi szép volna nézni a kesergő időt, ha csűrbe rakva állhatna, amink van, de csűr ezen a vidéken nincs, ezért zöldek az asztagaink. MG. 1859. 432- I. 23. Egyed, 1975. 70. 24. E kérdést részletesebben kifejtettem: A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában c. tanulmányomban. Varga, 1972.