Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)
IV. A népi kultúra változásai
kednie. 67 Egyszer az öreg Demeter adatközlőm előtt is felhúzta az ingét s megmutatta a hátát, amely teljesen véresre volt verve. Kérdésére azt felelte: „az éjjel nagyon verekedtek odafenn, de én vótam az erősebb Î" 68 Másik adatközlőm ismert egy Erdei nevű öreg pásztort, aki nézésével úgy el tudta bűvölni egy másik pásztor mérges kutyáját, hogy az napokig nem mozdulhatott el a helyéről. 69 A XIX. század elején élt Kismarján egy „veszett doktor", ki tudományát apjától örökölte. „Ez az ember nemcsak a közel, de a távoli vidéki községek és birtokosok által is igénybe vetetett, ha barmaik közt veszettség vagy járvány mutatkozott. Ilyenkor a veszett doktor mindenféle jókkal megrakott szekéren küldetett haza." 70 Hittek a különböző varázscselekményck hatásában. Ha a lószekér rúdját farkashájjal megkenték, a ló nem mehetett egy lépést sem. Ha viszont a ló nem akart indulni, baltával a rúd végére ütöttek. 71 A téli estézéseken éltették, színezgették a különböző babonás, boszorkányos történeteket. Volt, aki hitte, volt aki nem, de mindenki tudott valamilyen variációt, így aztán egy elindított történet állandóan bővült, gazdagodott, variálódott. Ilyenkor kerültek elő a betyár históriák is, melyeket meg elsősorban férfiak meséltek. A XIX. század végén a váradi vásáron még sokan találkoztak Dobos Gáborral, aki ekkorra már békés disznókereskedő volt. Betyár korában sohasem ölt embert, nem száradt vér a kezéhez, ezért a betyárvilág felszámolásakor, a Ráday világban csak börtönbüntetést kapott, amit becsülettel ki is szolgált. Emlegették még Vitális Imrét, aki kapcabetyár volt, mert a szegény embert is kirabolta. Csúnyán is végezte, mert mikor a XX. század elején a csendőrök berettyószentmártoni házát körül vették, öngyilkos lett. A történeti hagyományok főként Bocskai köré fonódnak, de ezek — mint első fejezetünkben láttuk — főként az iskolai tananyagra, elsősorban Habókay Márton kátéjára alapozódtak. Sokat beszélnek a tatár dúlásról, ezzel kapcsolatosan maradt fenn egy kaszásrét monda, mely szerint a marjaiak úgy menekültek meg, hogy rossz kaszáikat a nagymarjai rétbe dobálták s mikor a tatárok ezen át be akartak törni a faluba, a kaszák felnyársalták a lovakat. Élt a harangos kút monda is (az ún. feneketlen tó úgy keletkezett, hogy egy nagy harang esett le s az horpasztotta be a földet). Természetesen, tudnak a kismarjai várat a nagykereki várral összekötő alagútról. Hittek az átok erejében. 73 Annak ellenére, hogy nevetségesnek tartották a babonázást, tetteiket, egész életüket kultikus kötöttségek befolyásolták. A jó és a rossz, a helyes és a helytelen cselekedeteket legtöbbször a hagyományok erejével magyarázták. Ha a gyerek kérdezte, miért kell ezt így vagy úgy csinálni, a válasz: „mert így szokták!". Az azonban kétségtelen, hogy tetteiket, főként termelőmunkájukat, szorgoskodásukat végső soron mindig anyagi természetű, materiális tényezők szabták meg. Nem fordulhatott pl. elő, hogy a munkát, a konkrét beavatkozást, cselekvést mágikus szertartások helyettesítették volna. A transzcendens dolgok náluk mindig ott kezdődtek, ahol a racionális cselekvés már nem tudott hatni, melyre az egyszerű logika már nem adott magyarázatot. Ilyen feltétel pedig a régmúltban különösen bőségesen adódott. Ez a magyarázata az ősi kultikus motívumok továbbélésének. A hagyományok kb. az 1950-es évekig erős kapocsként tartották a falut. A nagy átalakulást már az első világháború után született generáció hajtotta végre, aki már mind kevésbé érzi a hagyományok kötelező súlyát s előbb fokozatosan, majd mind rohamosabban enged a kulturális szigeteket egybemosó technikai civilizáció térhódításának.
