Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

IV. A népi kultúra változásai

érdeklődve körülfogták. Ekkor az első fiú csalódottan kijelentette: „elrepült!" Mire a fiúk elkezdték keresni a fürjet, az ágy alatt, az asztal alatt, még a leányok szoknyáját is megemelgették. Néha azonban az asztalt, széket is felborogatták, még az ágyat Ís szétszedték. Harag azért nem volt s a nagy kavarodást tánc követte.

56 A sokféle játék közül említést érdemel még a lóvásár, amikor két fiú összekapaszkodott, az elöl levő a kezébe botra húzott cserépfazekat tartott, majd előre hajolva mindkettőjüket letakarták egy lepedővel vagy pokróccal. Egy harmadik fiú vezette. A ló rogyadozott, dülöngélt, alig állt a lábán, de mindenáron el akarta adni, ezért kifogyhatatlanul dicsérte jó tulajdonságait. Többen kezdtek alkudni, tréfás szóváltások alakultak, de csak nem akadt vevő. A lovat áruló kupec végül kijelentette, ha nem adják meg érte, amit kért, inkább agyonüti a lovat, s ezzel botjával nagyot ütött a cserépfazékra s ezzel a ló megdöglött. A pokróc alól pedig kibújt a két fiú. Lakodalom hajnalán vagy szüret után a szőlőskertben, nagy borozások közepette játszották az obszcén tartalmi halottsiratót. A társaság egyik tagja halottnak tetette magát. A többiek egy lócára fektették, a ház közepére tették, lepedővel leterítették. A siratok közül kántort, papot választottak. A kántor az egyházi énekek kifacsart dallamára obszcén tartalmú szövegeket énekelt, a pap hasonló drasztikus búcsúztató prédikációt és imát mondott. A körülálló legények mintha a halott hozzátartozói lennének. Egy közülük női ruhába öltözött s főként ez hangosan siratta az urát. A pap elmondta a halott végrendeletét. A végén a halott felugrott s ezzel nagy riadalom támadt. Ha azonban a halott részeg volt, akkor a többiek megfogták s lócástól együtt kidobták az ajtón.

57 Az ún. maskurázás közismert bolondozása a legényeknek.

58 Főként a disznótorokat, lakodalmakat látogatták, ahonnan igyekeztek húsokat, kolbászt, hájas tésztát lopni. Ha túl sokat loptak, ennek egy részét később visszaadták, de maguk előbb jóllaktak belőle. Ezért nem illett megharagudni. A maskurák rongyos ruhát, álarcot viseltek, vagy korommal, festékkel kikenték magukat. Egy közülük mindig állapotos asszonynak adta ki magát. Rendszerint azzal köszöntöttek be, hogy messze földről jöttek és szállást kérnek, mert az asszony még az éjjel lebabázik. Ennivalóval kínálták őket s míg ki nem fogytak a tréfából, elbolondoztak. Lakodalomban kaptak egy táncot, azután vagy eltávoztak, vagy ha éppen közeli rokonok voltak, átöltöztek, megmosakodtak s a háziakkal tovább mulattak. Lakodalomban nagy feszültséget okozott, ha az álarcosok közt felfedezték a menyasszony volt régi szeretőjét. A fiatalság visszatérő táncos alkalmai voltak télen a fonóházak és az ún. ricsajok vagy cuhárék. Utóbbiakat főként szegény házaknál tartották, ahol nem volt fonni való kender. Mindkét esetben a fiatalok a lányos házaknál találkoztak, hetenként 4-5 alkalommal is. Az estét főként nótázással, különféle játékokkal s nem utolsósorban tánccal töltötték. A tánchoz a zenét ilyenkor önkéntes citerások szolgáltatták, hiszen csaknem minden legény tudott citerázni. Szükségből saját nótájukra is tudtak táncolni. Nyáron legkedveltebb társas összejövetel fiataloknak a táncoló volt. Fontos társas szórakozási formák voltak a korábban említett társasmunkák is. Ezeken az alkalmakon kezdődött a fiatalok ismerkedése s az egymáshoz illő párok már 16-17 éves korukra kialakultak. Némely esetben a gyerekkor küszöbén szövődő szerelmek végig kitartottak, máskor a partnerek többször is cserélődtek, míg a házasság ideje elérkezett. A „szeretők" között néha szexuális kapcsolat is kialakult. Ha ezt sikerült titokban tartani, a leány későbbi férjhez