Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

IV. A népi kultúra változásai

valamilyen főtt tésztával. A megszokott étrendtől való eltérést indokolta a betegség. Különösen a betegágyas asszonyt igyekeztek rokonai, volt barátnői finomságokkal ellátni. Mivel a betegségek fő okát a rossz táplálkozásban keresték, igyekeztek minden beteget túltáplálni, hogy hamarabb meggyógyuljon. A megszokott étrendtől eltérést okoztak a váratlan ínség, az aszályos esztendők. Kismarjában a bőséges hal- és állatállomány következtében sohasem volt olyan tragikus a helyzet, mint az ország, különösen az Alföld egyes vidékein. (Különösen az 1862—1864-es aszályos esztendőkben.) Legutoljára 1930—1934 között volt súlyos gond a lakosság élelmezése; ekkor a családok százait az éhhalál fenyegette. A nép életmódja, szokásai „Sokszor láttam embereket, akik keservükben éktelenül káromkodtak, de ahogy javában forrt a világ és vér, egyszerre megrezdült a láthatatlan kristály, és minden odalett, ami zord." Tamási Áron A parasztélet meghatározója a munka volt, melynek célja az élethez szükséges javak előállítása, megtermelése. A régi időkben a munka az alváson, pihenésen kívül az emberek csaknem minden idejét kitöltötte. Nyári hónapokban 3—4 órakor keltek s este 9—10 óráig tartott a napi foglalatoskodás, ilyenkor csak vasárnap szakíthattak néhány órát testi, lelki felüdülésükre. Télen az állatok gondozása, a szerszámok megjavítása, őrlés, favágás töltötte ki a megrövidült napokat. Mostmár csak kb. j órakor keltek s este 6-ig befejezték a napi tevékenykedést. A napi munkatevékenységből nyáron csak az étkezésre s délben legfeljebb félórás pihenésre, alvásra lehetett megrovás nélkül időt szakítani, másra -— beszélgetés, udvarlás stb. — legfeljebb csak lopni lehetett az időt, melyet sokan megtettek ugyan, de ezt bűnnek tartották. Ha valaki az illendőnél kissé tovább tömte a pipáját, hosszabb ideig ivott a kútnál, rá is szóltak: „ne lopd az időt!" Télen még inkább elnézték, ha valaki a délelőtti órákban a kovácsműhelyben, a borbélynál, a darálóban, a malomban vagy éppen a szomszédban beszélgetett egy-két órát. De az állatok gondozása ekkor is olyan kötöttséget jelentett, amely egy percnyi késedelmet se szenvedhetett. A paraszti munkák kötött ritmusát maga a természet diktálja s ez nem túr meg semmiféle lazítást, hagyagságot. A kívülálló számára olykor lassúnak tűnő paraszti munkatempó tehát csak látszat; valójában a természet adott ritmusához igazodik. Azok az emberek, akik télen lassú kényelmességgel szedegetik a jászolból a kóróíziket, futólépésben hordják össze a rudasokat, villám gyorsasággal állítanak össze egy-egy keresztet, ha az idő sürget. Valójában a parasztember minden perce feszültséggel, szorongással van telve, hiszen pillanatok alatt sorsdöntő csapások érhetik. A munka stílusát, magát a munka morált természetesen a közösségi hagyományok, szokások és vallási rítusok is megszabták. Falunk puritán felfogása szerint a munka istentől ránkszabott kötelesség, elhivatottság, melyet alázattal és türelemmel viselni kell. A munkát tehernek, nyűgnek, de minden ember alapvető kötelességének tekintették s természetesnek vették, hogy mindenki teljes erejével végezze azt. Éppen ezért a jó munkás embert megbecsülték, tisztelték, a hitványakat megvetették. Ez az osztályozás a társadalom minden rétegére vonatkozott, a különbség csak az volt, hogy a rossz gazdát csúfolták, a rossz munkást megvetették s isten büntetésének tekintették, ha az ilyen családjával együtt éhezett. A puritán hagyományokon nevelkedő kismarjaiak éppen ezért nehezen értették meg az osztályharc elméletét, mert azt tar-