Varga Gyula: Egy falu az országban (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 33. Debrecen, 1978)

I. A falutól a városig

cepciója az 1604-ben elindult szabadságharc, a hajdúk csatlakozása és sok egyéb tényező miatt tovább bővült. Bizonyosak vagyunk benne, hogy e messzetekintő társadalomátalakító koncepciónak a hajdúk letelepítése s a különböző hajdú jogú kiváltságok adományozása kulcsfontosságú láncszemét alkotta. A. nagy kiváltság „.. .ilknék-e megfeledkezni a mi igen kedves szülőföldünkről?" Bocskai 1604-ben a zaklatott ország egyedüli reménye a volt Habsburg-párti főúr, az egykori váradi kapitány, Bocskai István volt, aki ekkor már két éve, hogy „prágai fogságából" hazatérve, visszavonultan, látszólag teljesen kiábrándultan élt Bihar megyei birtokain, Szentjóbon, Kerekiben s bizonyára Kismarján is.

40 A negyvenhét éves férfi az elmúlt évtizedek véres politikai küzdelmeiben nagyvonalú, kemény, de mindenekelőtt messzetekintő politikussá érett. S amikor 1604 októberében Barbiano Jakab kassai kapitány elfoglalta szentjóbi várát, sőt ennek utasítására Concini Ciprian váradi alparancsnok Kereki várát is ostrom alá vette, a köleséri s más hajdú vitézek fegyverére támaszkodva felvette a harcot a császári zsoldosokkal szemben. Mint tudjuk, október 14-én az Álmosd melletti rajtaütésszerű győzelemmel kezdetét vette történelmünk legtisztább s eredményeiben legjelentősebb szabadságharca.

41 A győztes szabadságharc egyik utolsó mozzanataként az „igen kedves" szülőföldjére emlékezett a fejedelem-földesúr, s 1606. szeptember 22-én Kassán a kismarjaiaknak olyan messzemenő kiváltságokat adományozott, melyek a falu helyzetét a feudális rendben alapvetően megváltoztatták.

42 (1. sz. melléklet) A privilégiumlevélben Bocskai említi, hogy már ősei is a „városok és alattvalóik jólétének fejlesztésében ... a szülőföld iránti háládatosságban" halhatatlaníták magukat és örökítik meg nevüket. Hivatkozik arra, hogy ha alacsonyabb helyzetében is mindenkor, mindenkivel szemben hálát akart gyakorolni, aki arra érdemeket szerzett, most méltóságának magas fokán illik-e megfeledkezni szülőföldjéről? Ezért Kismarja községet (possessionem) kiemelve a magyarországi faluk sorából, mezővárossá (oppidum) teszi, s ennek jelenkori és jövendőbeli polgárait, bárkik legyenek az idők folyamán, a magyarországi mezővárosok polgárainak jogaival ruházza fel. Ezután a fejedelem 16 pontba szedve sorolja fel azokat a jogokat és kiváltságokat, amelyek a kismarjaiakat megilletik. E kiváltságokat a következőkben összesíthetjük: I. A földesúri hatalom alól minden időkre kivonta a községet. Ezt a privilégiumlevél kifejezetten ugyan nem mondja ki, de a 10., 12., 16. pontjai gyakorlatban erre az eredményre vezetnek. A 12. pont ugyanis a falu földjén levő szőlőik, vetéseik és majorságaik (allodiatura) után járó mindennemű paraszti és polgári szolgáltatás, kimondottan a földesúri kilenced (nona) és a kepeadó (capecia) fizetése alól felmentést ad. Apontmégegyszer visszatér a kilencedre, hangsúlyozva, hogy ez teljesen szüntettessék meg és soha többet köztük szokásba ne jöjjön. A 16. pontban kijelenti a fejedelem, hogy a községet soha senkinek el nem adományozza. Ezzel szemben a 10 pontban úgy látszik, mintha bizonyos feudális jogot mégis fenn óhajtana tartani a maga és utódai számára. Itt ugyanis azt jelenti ki, hogy mindaddig, amíg a kereki vár a Bocskai család kezén lesz, a kereki vár urának, de csak a maga és nem familiárisainak vagy pásztorainak majorsági marháiból és disznóiból amennyit óhajt, joga lesz a kismarjai makktermő erdőkben 10