Tóth Béla: Gy. Szabó Béla művészete (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 32. Debrecen, 1978)

17. kép. Akt ő a Kínai útijegyzetekben (35. 1.), mintegy munkássága egyéni forrásait is megjelölve. Kö­zülök a csendet a Kolozsvár monostori városrészében levő Múzeum utcai kis emeleti lakás biztosította. Itt éppen harminc évig élt. A szobák előtt levő fatornácra nyitott lépcső vezet. A tornác fakorlátja tavasztól őszig virággal van tele, s a műterem egy kis kétablakos utcai szoba, amely azonban szinte roskadozik egy alkotó élet nyomaitól, emlékeitől. Egy asz­talon egyebek között finom vésők, különféle szerszámok, a metszés kellékei, másutt mappák, rajzok stb. A falakon, állványokon metszetek, festmények s egy-egy utazás emlékei. Mindez pedig valami kedves keresetlen-rendben, ragyogó tisztaságban. Közöttük pedig ott áll a fiatalos megjelenésű és mozgású művész, és dolgozik, vagy mint egy modern varázsló, egymás után emeli ki a mappákból, és tárja a látogató elé a szebbnél szebb képeket, mi­közben halk hangon és a játékos tréfát sem mellőzve magyarázza őket, főleg keletkezésük körülményeit. (1970. végén a művész az eddiginél kétszer nagyobb s az alkotó munkához sokkal megfelelőbb lakásba költözött.) A lakás és a műterem gondozója a művész nővére. A mester nem házasodott meg. „Mindig magamban éltem — mondja^ —. Aki a művészsorsot választja keserűen és meg­töretlenül, jobb ha magában marad. Eltem csak kenyéren. Családdal nem lehet." (Fábián Gyula: Művész-portré. Műgyűjtő. 69/1. 30. 1.) íme: Gy. Szabó művészetének summája: egy életet a művészetért. A fametszés egyike a legigényesebb művészeti ágaknak, mind a megfogalmazás, mind a kidolgozás szempontjából. Nagy kézműves készséget és kitartó türelmet igényel. Gy. Szabó munkássága mindkét oldalát tekintve a legmesszebbre, legmagasabbra jutott. Művészete határait szinte a végtelenségig tágította s ma is tágítja, mind tartalomban, mind megformálásban. Tartalmilag egy egész világot mondhat magáénak: lapjain ott él az ember mint alkotó, munkájának, szórakozásainak, örömeinek, nyomorúságának ezerféle változa­tával, s megtalálható rajtuk az ezerarcú természet elmúlásaival, megújulásaival, a fák, a füvek, a virágok, tavak, patakok, állatok, a napfény, a köd stb.

Next

/
Thumbnails
Contents