Molnár József: Görög Demeter (1760-1833) (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 30. Debrecen, 1975)

Görög Demeter családja, életútja, kapcsolata a dorogiakkal

hogy áldozatkész szolgálattal lehet csak hazáján segíteni. Az is feladatává vált, hogy az általa elsajátított kultúrából minél többet adjon elmaradott hazájának, s ezzel egyúttal élete célja is kibontakozott: segíteni a magyarság nemzettéválásában. Ezt csak úgy érhette el, ha törekedett minél feljebb és feljebb emelkedni, mert csak abban az esetben álltak mellé segítőtársak. Ez eleinte csak ábrándkép volt, de később saját szorgalmával, egyenes jellemével s egyéniségének megnyerő gazdag értékeivel lehetőség nyílt olyan fejlődésre, amilyenben szülőföldjén addig senkinek sem volt része. Hazagondolva még nagyobb erővel bontakozott ki tettvágya s egy pillanatra sem feledte azokat, akik közül származott. Bécsben is megmaradt „törzsökös donatarius hajdú"-nak, s bár méltósága nőttön nőtt, áldozatkészségével a megújuló magyar irodalom fejlesztését, virágzását segítette, s bejutott a Burgba, a császár fiainak nevelői közé, akik közül nem egy ferde szemmel nézte a kevésre becsült „magyart". Azonban tudása, műveltsége s nevelői rátermettsége minden akadályt elhárított útjából. Meghatva olvassa az ember ma is azt a pár levelet, amelyben egyéniségének fénye tükröződik, amelyben a dorogiakkal való kapcsolata is elénk tárul. Mennyire jellemző az unokaöccséhez írt levél minden sora, ahogyan a tanulás fontosságára figyelmezteti s az egyenes, becsületes és feddhetetlen igazság keresésére buzdítja. Nemcsak a családi nemeslevél megszerzése a gondja, hanem a szüleitől örökölt kis vagyona is. Egyúttal milyen körültekintő az anyagi támogatásban. Orosz András táblabíró úrhoz, a dorogi nemesek hadnagyához írt levelei még inkább feltárják örökségével való törődését. A Burg falai közül tisztes latin címirattal indultak útnak ezek a levelek a messzi alföldi kisvárosba. Arcképét vizsgálva a jóságot és nemeslelkűséget érzi az ember maga felé áradni, a sok gond, baj és hivatali elfoglaltság közt nyugodt bölcsnek mutatja ez a kép, de azt is érezteti, hogy küzdelmes életpályáján mindig megmaradt embernek, olyannak, amilyenekre példát európai felvilágosult kortársai között láthatott. A szülőföldbe gyökerező szálakat sohasem szakította el, s tudással, szellemmel vállalta a magyar kultúra fejlesztését. A szülői házból magával vitt nemes emberi jellemvonások segítették munkájában s tetteiben találta meg méltó jutalmát áldozatvállalásának. Az 1807. január 20-án Orosz Andráshoz írt leveléből kitetszik, hogy milyen jó bizalmas viszony van közöttük. Minden ügyének intézésében az ő segítségére számított, s ezért fordul hozzá a Görög család címeres levelével kapcsolatban is, amely levelet addig úgy tűnik sohasem mutattak meg neki: „Csanád vármegyében Makón lakó Nemes Fejérváry Úr meglátogatta 1804-dik esztendőben a dorogi atyafiakat, s mint írja, az atyafiaknál olvasta Dorogon azt az Armálist, mely Tornovai Görög Sámuelnek

10 adódott 1650-dik esztendőben s Zilajon publikáltatott. Méltóztassék végére járni, kinek a kezében van az? S ha ez más armális az elébb megnevezettnél, ne terheltessék kérem azt is lekopiáltatni s recepissze mellett hozzám felküldeni. — Én míg élek leszek kész háládatos szolgája."

11 Ugyanebben a levélben az oklevél megszerzéséről körültekintően így intézkedik: „...méltóztassék kérem száz forintot (100 Rfr) Görög János