Molnár József: Görög Demeter (1760-1833) (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 30. Debrecen, 1975)

Görög Demeter családja, életútja, kapcsolata a dorogiakkal

hogy áldozatkész szolgálattal lehet csak hazáján segíteni. Az is feladatává vált, hogy az általa elsajátított kultúrából minél többet adjon elmaradott hazájának, s ezzel egyúttal élete célja is kibontakozott: segíteni a magyar­ság nemzettéválásában. Ezt csak úgy érhette el, ha törekedett minél fel­jebb és feljebb emelkedni, mert csak abban az esetben álltak mellé segítő­társak. Ez eleinte csak ábrándkép volt, de később saját szorgalmával, egye­nes jellemével s egyéniségének megnyerő gazdag értékeivel lehetőség nyílt olyan fejlődésre, amilyenben szülőföldjén addig senkinek sem volt része. Hazagondolva még nagyobb erővel bontakozott ki tettvágya s egy pilla­natra sem feledte azokat, akik közül származott. Bécsben is megmaradt „törzsökös donatarius hajdú"-nak, s bár méltósága nőttön nőtt, áldozat­készségével a megújuló magyar irodalom fejlesztését, virágzását segítette, s bejutott a Burgba, a császár fiainak nevelői közé, akik közül nem egy ferde szemmel nézte a kevésre becsült „magyart". Azonban tudása, mű­veltsége s nevelői rátermettsége minden akadályt elhárított útjából. Meghatva olvassa az ember ma is azt a pár levelet, amelyben egyéni­ségének fénye tükröződik, amelyben a dorogiakkal való kapcsolata is elénk tárul. Mennyire jellemző az unokaöccséhez írt levél minden sora, ahogyan a tanulás fontosságára figyelmezteti s az egyenes, becsületes és feddhetetlen igazság keresésére buzdítja. Nemcsak a családi nemeslevél megszerzése a gondja, hanem a szüleitől örökölt kis vagyona is. Egyúttal milyen körül­tekintő az anyagi támogatásban. Orosz András táblabíró úrhoz, a dorogi nemesek hadnagyához írt levelei még inkább feltárják örökségével való törődését. A Burg falai közül tisztes latin címirattal indultak útnak ezek a le­velek a messzi alföldi kisvárosba. Arcképét vizsgálva a jóságot és nemeslelkűséget érzi az ember maga felé áradni, a sok gond, baj és hivatali elfoglaltság közt nyugodt bölcsnek mutatja ez a kép, de azt is érezteti, hogy küzdelmes életpályáján mindig megmaradt embernek, olyannak, amilyenekre példát európai felvilágosult kortársai között láthatott. A szülőföldbe gyökerező szálakat sohasem sza­kította el, s tudással, szellemmel vállalta a magyar kultúra fejlesztését. A szülői házból magával vitt nemes emberi jellemvonások segítették mun­kájában s tetteiben találta meg méltó jutalmát áldozatvállalásának. Az 1807. január 20-án Orosz Andráshoz írt leveléből kitetszik, hogy milyen jó bizalmas viszony van közöttük. Minden ügyének intézésében az ő segítségére számított, s ezért fordul hozzá a Görög család címeres leve­lével kapcsolatban is, amely levelet addig úgy tűnik sohasem mutattak meg neki: „Csanád vármegyében Makón lakó Nemes Fejérváry Úr meglátogatta 1804-dik esztendőben a dorogi atyafiakat, s mint írja, az atyafiaknál ol­vasta Dorogon azt az Armálist, mely Tornovai Görög Sámuelnek 10 adódott 1650-dik esztendőben s Zilajon publikáltatott. Méltóztassék végére járni, kinek a kezében van az? S ha ez más armális az elébb megnevezettnél, ne terheltessék kérem azt is lekopiáltatni s recepissze mellett hozzám felkül­deni. — Én míg élek leszek kész háládatos szolgája." 11 Ugyanebben a levélben az oklevél megszerzéséről körültekintően így intézkedik: „...méltóztassék kérem száz forintot (100 Rfr) Görög János

Next

/
Thumbnails
Contents