Dankó Imre szerk.: Bolgár tanulmányok II. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 29. Debrecen, 1975)

Sz. Kürti Katalin: Ecsedi István művészbarátai

kesztett kép felvonultatja a juhnyíró juhászokat, ebédelő csikósokat, a ménest, a gulyát, a hídivásárt, a csárdát az ötösfogatot, bemutatja a hortobágyi vihart és délibábot. A hatalmas méretű és látványos körképet nagy sikerrel vitték bemutatókra itthon és külföldön. A múzeumban igen jelentős ismeretterjesztő tevékenység folyt Ecsedi igazgatósága alatt. A helyi képzőművészeken kívül jelentős országos hírű festőművészek, szobrászok állítottak ki, élvonalbeli esztéták tartottak előadást. Ecsedi jó ízléssel válogatott a lehetőségekben, ugyanakkor a nagy művészek tanácsait is kikérte és elfogadta. Mindezek révén rövid hétéves igazgatósága alatt sikerült múzeumunk képzőművészeti gyűjteményében, de a város művészeti életében is jelentős eredményeket elérni. Különösen kiemelkedő Káplár Miklóssal és Medgyessy Ferenccel kapcsolata, amely részletesebb tárgyalásra rávilágít Ecsedi igazgató sokoldalú műveltségére, emberségére, áldozatkészségére. Ecsedi István mint az országosan egyedülállóan szép és nagy új Déri Múzeumnak az igazgatója, igen magas körökkel állt összeköttetésben, ugyanakkor, mint tősgyökeres debreceni cívis, a helyiek körében is nagy tekintélynek örvendett. Megható, hogy ezzel a súlyával, tekintélyével mennyire merte segíteni az alacsonyszármazású, de tehetséges és támogatásra szoruló kortársait. Legjelentősebb a Káplár Miklóssal való barátsága, amely a nagy hortobágyi festőművész részére nem egyszer az életben maradást, a sikert, az alkotó kedvet jelentette. Káplár Miklós a Debrecen melletti Hajdúböszörmény szülötte, egyszerű és szegény parasztcsaládból származott, őmaga pásztorbojtár volt, majd bejárta az egész országot, de megélhetéshez alig tudott jutni. Visszatérve a Hortobágyra, Ecsedi segítségével lakhelyet kapott a Hortobágyon, lehetősége nyílt a teljesen vagyontalan pásztorembernek festésre, háborítatlan dolgozásra. Ecsedi megvédte Káplárt, az adószedők zaklatásaitól, a végrehajtóktól. Nagy dolog és felelősségvállalás volt ez az úri Magyarországon! Ecsedi sokat áldozott Káplárra, nem egyszer ő vette meg vásznait, festékeit, fizette modelljeit. Ecsedi tette lehetővé Káplár utazásait Debrecenbe, Budapestre, ő teremtett összeköttetéseket, vásárlókat, mecénásokat. Testi és lelki barátság fűzte össze Káplár Miklós festőművészt és Ecsedi István igazgatót, a nagy néprajzost. Káplár megértette barátja törekvéseit és a maga tehetségével: szervező készségével és festőművészetével igyekezett azokat segíteni. így Ecsedi, mint a Hortobágy álmagyarkodástól mentes idegenforgalmának megalapozója, segítséget kapott a pusztán kint élő Káplártól, a rangos idegenek vendégül látásában, a Hortobágy igazi arcának megismertetésében. Ugyanakkor Káplár - Ecsedi kérésére, sugallására - szinte illusztrálója lett a hortobágyi emberek hagyományos életének, szokásainak, öltözékének. Például 1931-ben egy 8 rajzból álló sorozatot készített Káplár, Ecsedi felkérésére a pásztorok életéről. Ő maga írja le ezek témáját levelében a következőképpen : „ahogy az öreg Percze imádkozott", „ahogy a pásztor megy a botjával, kétfelé tartja a szúrt, hogy a szél hadd járja", „ahogy a tanyás szárítja a húst", „ahogy a pásztor mutat a botjával", „ahogy a pásztor szokott menni a botjával, hátra tartja a puli utána megy, a bojtár a pipával", „ahogy a pásztor akkor támaszkodik a botra.