Dankó Imre szerk.: A hajdúk a magyar történelemben III. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 28. Debrecen, 1975)

Nyakas Miklós: Hajdúkerület vagy Hajdú megye? Egy ősi szervezet haldoklása és megszűnése

között természetesen lényeges eltérések mutatkoztak a társadalmat pillanatnyilag formáló erők érdekeinek megfelelően. Az 1848-as törvényalkotásunk nem rendezte véglegesen a megyék és más törvényhatóságok belső szerkezetét, a közigazgatási egységek határait sem bolygatta.

2 A tényleges helyzet azonban úgy alakult, hogy a megyék hatásköre az 1848 előttinél jóval szűkebb területre szorult, s az ellenforradalom fegyveres beavatkozásával ez a jelenség folytatódott.

1 A forradalmi kormányzat sok egyéb teendője mellett nem tudott időt szakítani a közigazgatás végleges, jogi rendezésére. Ez a tény majd az 1867-es kiegyezés után okozott problémát, hiszen ekkor - a közös ügyek kivételével - a 48-as alapokhoz tértek vissza. A szabadságharcot vérbefojtó császári kormányzatnak e kérdéssel szintén szembe kellett néznie, hiszen a levert polgári forradalom problémái továbbra is aktuálisak maradtak, amelyek megoldást sürgettek. A polgári igények felülről, kormányintézkedések által nyertek megoldást, nemcsak nálunk, hanem Európa-szerte is. Óvakodnunk kell ezért attól, hogy az abszolutizmus korának intézkedéseit minden szempontból elvessük, hiszen ezek az intézkedések mégiscsak polgári - bár mélységesen reakciós és nemzetellenes - megfontolások alapján születtek. Ekkor kísérelték meg például első ízben a közigazgatás és bíráskodás szétválasztását Montesquieu elveinek megfelelően, amely végérvényes diadalt majd csak a kiegyezés után aratott. A kiegyezés után kiépülő magyar államgépezet egyébként más szempontból is figyelembe vette az abszolutizmus korának kísérleteit.'

1 A császári abszolutizmus a közigazgatási egységek határait illetően a változtatás álláspontjára helyezkedett; a rendezés problémáját a megyék megszüntetésével és az ország kerületekre osztásával próbálták megoldani. Ennek során a Hajdúkerületet előbb ténylegesen, majd jogilag is megszüntették, és a hajdúvárosokat a nagyváradi kerülethez osztották be. Mint a későbbi fejlemények mutatták, a területi elrendezéshez a kiegyezés utáni magyar kormányzatnak is hozzá kellett nyúlni, s az elvért magáért a Bach-korszak sem hibáztatható. A császári bürokráciát tehát nem azért kell elítélni, mert megbolygatta a régebbi állapotokat, hanem azért, mert a változtatások a magyar államiság végleges és teljes megszüntetését voltak hivatva elősegíteni. A Schmerling-provizórium nem kísérletezett, nem is kísérletezhetett nagyszabású közigazgatási reformmal, így a kérdés végleges megoldása a kiegyezés utáni időszakra maradt. A megyei élet visszaállításakor a passzív rezisztencia, a császári kormányzat hiányosságai, valamint a megyék szerkezetének elavultsága együttesen azt eredményezték, hogy a közigazgatás siralmas képet mutatott. Magyarország királyi helytartója, gróf Pállffy Mór ezen rendeleti úton igyekezett segíteni. Végeredményben ennek az intézkedésnek köszönhető a Sillye Gábor hajdúkerületi főkapitány által összeállított Szabályrendelet a hajdúvárosok mint helyhatóságok részére közigazgatási és törvénykezési tekintetben című munka 2 Az 1848 III. törvénycikk kimondta, hogy az ország „törvényhatóságainak eddigi törvényes hatósága ezentúl is teljes épségben fenntartandó". Ez ellentétben áll a később alkotott V., XVI., XVII. törvénycikkel, melyek a megyék új szerkezetét ideiglenesen rendezték. 3 Forgách Ágost: Észrevételek a megyék átalakítása körül. (Pest, 1868.) 1-9. 4 Az abszolutizmus korának közigazgatására: Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár. (Budapest, 1965.) 11-132.