Dankó Imre szerk.: A hajdúk a magyar történelemben III. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 28. Debrecen, 1975)

Takács Béla: Egy XVIII. századi kézirat Kismarja történetéből

Én ki fő szüléktől régenten származtam Jeles virtusokkal hogy fel ruháztattam Nemzetem csillagát fénylőre ki hoztam Ki hoztam, mert homályt róla háritottam. Voltam Krisztusomnak igaz hü sáfára, Reám bizattatott Ország Tutora, Magyar Nemzetemnek diszes Koronája, S nemesi hirének hellyre állitoja. De minekutána nevedért hadakat, Viseltem Krisztusom, számtalan igákat, Szenyvedtem s érzettem sürü fájdalmakat, S édes nemzetemért tömény háborúkat. Vezérlésed által győzelmes lettem, Éjjeli nappali gondoktól ürültem. Ürültem mert hozzád menni igyekeztem. Jövel te is hozzám kegyelmes segédem. Védelmező kezem már rólad leveszem Édes hazám kihez ragad vala szivem S gondoskodásimat menten már le teszem Le teszem mert Jézus készen várja lelkem. Mert bátor vitézül viseltem magamat, Számos esztendőkig viseltem hadakat Márs oskolájában próbáltam hartzokat S kostoltam sokféle mérges italokat. Márs mindazonáltal énnékem kedveze Bátor tőrt s leseket ellenem el rejte Hogy éltem fonalát hirtelen el messe De mégis horgára engem nem kerite. Már ládd abba estem a mitől nem féltem Minden felől hadat le tsendesitettem így tartományomban békességben éltem Belső szolgám akkor sirba zárja testem. Méreggel ételem mert meg elegyité Mellyből részesülvén tetemimet gyötré, Életemnek fonalát ugy meg rövidité, Végre hogy e boltban testem temetteté. Ugy mula el éltem valamint a pára Az által a kinek forgottam javára A kinek szüntelen vigyáztam hasznára Halált hozó szellőt a fuvall reája. Krisztus, idvességem éltem már el mula Szomorú népemnek dolga meg fordula Békességes sorsa imé mire juta Nyubalomra testem hogy e sirba szállá. Adj néki, mert adhattz igaz fejedelmet Hellyettem ki birja el hagyott népemet Rád néznek szemei nyújts néki örömet, Hogy ellenségein vegyen győzdelmet.