Endes Mihály: A székipacsirta (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 27. Debrecen, 1975)

Calandrella névvel egy önálló, monotypikus, az Alauda brachydactyla alapján leírt nemet különít el és ettől kezdve a széki (vagy rövidujjú) pacsirta Calandrella brachydactyla néven szerepel. Ennek ellenére a fajt számosan „újból felfedezték", következésképpen újabb és újabb nevekkel látták el. így a székipacsirta synonym nevei közül megemlítjük a Melanocorypha, Phileremos, Calandritis genus, illetve arenaria, itala, graeca, macroptera, Kollyi, moreatica, affinis, gallica, tenuirostris, immaculata fajneveket. Pacsirtánk rendszertanát illetően a zűrzavart az is fokozta, hogy az egyes, egymástól igen távoleső területeken felfedezett és leírt alfajokat - valószínűleg összehasonlító anyag hiányában - a kutatók önálló fajokként ismertették, így az 1832-ben megtalált dukhunensis alfajt Sykes Alauda dukhunensis, az 1848-ban leírt longipennis alfajt Eversmann Alauda longipennis, a hermonensis alfajt 1864-ben Tristram Calandrella hermonensis fajként ismertette. Az észak-afrikai rubiginosa alfaj, amelyet Fromholz 1913-ban írt le, hosszú ideig hermonensis néven szerepelt. így pl. Hartert (3.) 1932-ben még összevonva, egy néven tárgyalja a két alfajt, sőt Bannermann (2.) 1953-ban is helytelenül hermonensis néven említi az afrikai rubiginosát! Ugyancsak 1913-ban írja le Banjkovski az artemisiana alfajt, 1956-ban Horváth a hungaricát, végül 1969-ben Kumerloeve a woltersit. E hosszú időszak alatt a székipacsirta alfajai végül is „egymásra találtak" és kialakult róluk a mai kép. Ezzel azonban még nem ért véget a székipacsirta rendszertani hovatartozása körül zajló vita. Gmelin 1789-ben Dél-Afrikából egy új pacsirtafajt írt le Alauda cinerea néven. A szürkének éppen nem mondható (éppen ilyen kevéssé indokolt a székipacsirta legrövidebb szárnyú alfaját longipennis - hosszúszárnyú - névvel illetni) kistermetű madár erősen pigmentált, egyes alfajai egyenesen sötétbarna összbenyomást keltenek és feltűnő a mell-, alhas, de különösen a fejtető élénk rozsdavörös színe. Ezt egyébként elterjedési területén a közismert „vörösfejű pacsirta" (Red Capped Lark) név is tükrözi. A kifejezett morphologiai és más különbségek ellenére az Alauda cinerea - amelyről időközben kiderült, hogy a Fokföldön kívül Afrika délnyugati, délkeleti, sőt keleti részein is számos alfajjal képviselteti magát - a Calandrella nem megalkotásakor Calandrella cinerea néven a palearktikus régióban élő Calandrella brachydactyla „legközelebbi rokonává" vált. Ez abban mutatkozott meg, hogy a Calandrella brachydactyla a „törzsalakká" előlépett dél-afrikai faj egyik alfajaként a Calandrella cinerea brachydactyla elnevezést nyerte. Számos próbálkozás történt a két csoport elkülönítésére. Az Afrika egyenlítő alatti területein élő Calandrellák Megalophonus, Tephrocorys elnevezése nem vert gyökeret és bekerült a pacsirta synonymicájába, gyarapítva azt. A kérdésben pillanatnyilag uralkodó nézetet mi sem jellemzi jobban, hogy amíg 1921-ben Hartert (2.) csak alfaji különbséget tételez fel a két csoport között, addig Meise 1933-ban jelentős munkájában (lásd irodalomjegyzék) eléggé meggyőző módon különíti el azokat egymástól. Vaurie (1959) szerint a palearktikus területen élő székipacsirták és az etióp faunaterületen élő vörösfejű pacsirták egy és ugyanazon faj alfajai lennének. A csoport tárgyalásakor ő a Calandrella cinerea nevet használja. Ezzel szemben Voous (1960) főként a jelentős távolságot kitevő földrajzi elkülönültségre hivatkozva külön fajként tárgyalja azokat. Valóban elgondolkoztató tény, hogy a két csoport legközelebb eső költőterülete is 2000 km-re van egymástól. Ez a tény önmagában nem jelent magyarázatot, sőt éppen ez a körülmény az, amely miatt a kérdés eldöntése eddig nem sikerülhetett. Egy faj alfajai ugyanis egy-