Endes Mihály: A székipacsirta (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 27. Debrecen, 1975)

az áprilisban induló első költés jobbára változékony meteorológiai viszonyok és relatíve hűvösebb időben zajlik, május végén és június elején már csaknem állandó napsütés és nagy meleg jellemzi a puszta időjárását. Az eltérő időjárási viszonyok, melyekkel a székipacsirta a két fészkelési periódus során szembetalálja magát, jelentős befolyást gyakorolnak a fészek építésének módjára. A második költés összes fészke rendelkezett déli irányból emelkedő árnyékoló boltozattal, amit az első költés fészkeinél csak ritka jelenségként észlelhettem. Ez esetben tehát egy igen figyelemreméltó alkalmazkodási jelenséggel állunk szemben. Megemlítem, hogy Poszlavszki a Calandrella rufescens fajnál hasonló megállapításokat tett a Kaspi-tó körül. A kész fészekgödör legnagyobb átmérője, amelyet a külső nyílása jelent, átlagosan 87 mm-re tehető. Az általam mért és az irodalomban említett adatok alapján a szélső értékek 75 és 105 mm között állanak. A gödörmélység átlagosan 55 mm, a szélső értékek 45, ill. 60 mm. Ügy látszik, hogy a talaj minősége a gödör méretét nem befolyásolja, bár a második költés idején a meleg és a szárazság hatására kiszárad és megkeményedik, ennek következtében pedig munkaigényesebbé válik. Az anyaggyűjtést és a kész gödör bélelését a pacsirta / / / / c) Már meglevő talajeresz alá épített fészek, a) Talajrög oldalába vájt fészek. (Szerző rajzai)