Endes Mihály: A székipacsirta (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 27. Debrecen, 1975)

8. kép. Szántóföld Tulcea felett. Jellegzetes székipacsirta élőhely. (Szerző felv., Románia) Camphorosma, Anabasis stb. A magyar és a mongóliai, vagy mandzsúriai puszták egyik legjellegzetesebb növényfaja az üröm (Artemisia). A Quadalquivir folyó tengeri deltájában hasonló fajú sótűrö növények találhatók, mint a szíriai sós tavak partján és az areál sok más helyén. Mindezeken a helyeken a székipacsirta a táj jellegzetes fészkelő madara. Láthatjuk, hogy a Calandrella brachydactyla óriási elterjedési területén nemcsak a klimatikus, meteorológiai viszonyok, hanem a talajtípusok, a növénytársulások sem egyformák. Mozaikszerűen egymás mellett találhatók a madár számára ideális és nem megfelelő területek. Ez azután a már említett szigetszerű elterjedési formához vezet. Az alábbiakban a székipacsirta magyarországi biotópjaiban végzett megfigyeléseim eredményét ismertetem, melyek az elterjedés c jellegzetes típusának magyarázatához minden bizonnyal közelebb visznek. A Hortobágy pusztára a száraz, szolonyec-sziki gyep jellemző, mely több, egymás mellett látható, sokszor nehezen elkülöníthető növénytársulás együtteseként jelentkezik. Az egyes növénytársulások természetesen mind összetételükben, mind terjedelmükben eltérőek. A pacsirta élőhelyén uralkodó associatio a Festusa pseudovina és az Artemisia maritima növényfajokból tevődik össze (15. kép). Ez a társulás helyenként meredeken, szikpadka-lejtő formájában, máshol fokozatosan alacsonyodva megy át más társulásokba, így a vakszikbe (16. kép), ahol a Camphorosma annua és a szikfokba (17. kép), ahol a Puccinellia limosa növényfajok állománya kerül túlsúlyba. A vizsgált fészkek környezetének botanikai elemzésekor nyilvánvalóvá vált, hogy a madár egészen finom különbségeket is érzékel és egyes formákat előnyben részesít. A fészkek