Ujváry Zoltán: Varia Folkloristica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 25. Debrecen, 1975)

Utószó

UTÓSZÓ A kötet fejezeteiben zömmel a népszokások hagyománykörének egy-egy részlete került bemutatásra. A lokális recens anyag közlésén túl egyes szokásmotívumok tágabb kapcsolataira, a néphagyomány területén való mozgásának irányára és elterjedésére igyekeztünk rávilágítani. Vizsgálódásainkban különösen fontos szempont a szokáshagyomány migrációja. A Kárpát-medence területén élő népek hagyományában megfigyelhető nagyfokú hasonlóság a kapcsolatok, az átadás-átvétel kérdéseit helyezik kutatásaink előterébe. A bevezetőben érintett gondolat a közölt anyag nyomán számos példával kiegészülve a kutatás további feladatait tárja elénk. Korábbi írásaimban már többször foglalkoztam a szokások eredetével, illetőleg átvételével. Az összehasonlító vizsgálatok természetszerűleg vetik fel az idevonatkozó kérdéseket. A népi kultúra kutatói lépten-nyomon rámutatnak arra, hogy a magyar és a környező népek kultúrájának számos eleme kapcsolatban van egymással. A kutatás igyekszik fényt deríteni arra, hogy az egyes kulturális jelenségek honnan erednek és milyen irányban terjednek. Az összevetés során elsősorban morfológiai szempontok érvényesültek. A forma és a motívum egyezése volt a döntő szempont. A motívumösszevetés, a területi elterjedés nyomán a kutatók jelentős megállapításokhoz jutottak. Az ilyen összehasonlítás bennünket is hasznos eredményhez vezetett. A motívumösszevetésnek a szükségességén túl azonban a mélyebb rétegekbe, a hagyomány hátterébe való behatolás fontosságát hangsúlyozzuk. A formai egyezés, a hasonlóság nem minden esetben jelent kapcsolatot, s ilyenkor az átadás-átvétel kérdése föl sem vetődhet. Mindezekre munkánk fejezetei tanulságos példákat adnak. A néphagyomány területén a terjedés, az átadás-átvétel tekintetében általában a motívum-migráció nyújtja a vizsgálat kiindulási alapját. A Kárpátmedence népeinek időszakos migrációja, az egyes migrációk nyomán létrejött letelepülés természetszerűleg eredményezték a hagyomány, a szokások migrációját és megkötődését új közösségekben és etnikai területeken. A magyar kutatók hosszú időn át hajlamosak voltak arra, hogy ha egy szokás-motívumnak a párhuzamait a szomszédos népeknél megtalálták, az idegen hagyományból való átvétel tényét nyomban megállapítsák. Vizsgálataim eredményeként az utóbbi időben rámutattam arra, hogy az idegen hagyomány jelentékeny része a szokáshordozókkal, az aktív és a passzív cselekvőkkel együtt vált magyarrá, anélkül, hogy átadásról, illetőleg átvételről beszélhetnénk. Azonban ebből, a már magyarnak mondható hagyományból a szokásnak, vagy más folklór jelenségnek a további terjedése az átvétel-átadás kérdéseit veti fel. Természe-