Ujváry Zoltán: Varia Folkloristica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 25. Debrecen, 1975)

Szent László és a kunok

- Utánam vitézek, utánam magyarok! Ne engedjük, hogy elvigyék a mi gyermekeinket ! - Bízzunk az istenben, ő majd megsegít! Mikor jöttek, jó napokig, akkor előrement egy futár és azt mondta: - Uram, Királyom ! Késő, azon félek, nem érheted utói a kun ellenséget. És azt mondja Szent László: És akkor az egész népnek kiadta, hogy kitartás, utói kell érjük! Nem szabad megengedni, hogy elvigyék őket! És akkor jöttek, alig faltak valamit, de már akkor el is fogyott a tarisznyába való, mert ők nem gondolták ám, hogy olyan hosszú utat kell megtegyenek. Mikor aztán ideértek Becskereken errül, hát akkor porfelleget látott végre a távolból. Örömmel kiált fel : Ott a pogány, ott van ! Megsarkantyúzta roppant paripáját, és a többi népek követték a példáját. Mikor a kunok megtudták, hogy jön a magyar sereg, lecsatolták, eldobálták az asszonyokat, gyermekeket, csakhogy puszta életüket megmenthessék. Hát akkor hajtottak. Igen ám, de az ő paripáik már ki voltak fáradva, és eltalálták ők, hogy aranyat szórnak el a földre. És szórtak is aranyat. És akkor szent László tudta, hogy a katonaság leszáll az aranyért, hogy szedje fel. Felfohászkodott az égbe, hogy uramisten, változtatsd az aranyat kővé. Mikor szedik felfelé, hát kerek kövek. - Megálljatok kunok, iigy becsaptatok, hogy követ akartok nekünk adni ! ? Akkor aztán utóiérték őket a lugosi erdőben. Ott aztán üssé-tek-vágjátok, üssétek-vágjátok! Ne maradjon belőlük senki, csak egy! Hát a vezetőt nem bántották, mert akárhogy bele voltak keseredve az üsd-vágdba, mégis a királynak szót fogadtak, meghagyták. Akkor a király odament, azt mondja: - Téged nem bántalak. Légy hírmondó messze kun országban. Hogy jajj annak, ki a magyart háborgassa! Akkor odament egy fő ember, azt mondja: - Uram és királyom, ne haragudj, hogy szólok., de a nép olyan éhes, hogy már nem tudjuk, mit csinálunk. Talán éhen kell meghalnunk. - Ne búsuljatok, gondoskodik az ég rólunk. Csak míg visszatérek, ne zúgolódjatok ! Akkor ő elment a hegy aljába, ahol hegyek voltak, imádkozott hangosan. Kérte a jó istent, hogy küldjön nekik ennivalót, mert elpusztulnak, oda lesz Mária országa. És amikor ezt elimádkozta, felállt a térdéről, hát hall nagy bögest az erdőben. Odament, hát egy csomó marha . . . nem marha volt, hanem bivaly, bivalycsorda. - Öljétek le őket, éhező vitézek, mert a jóisten küldte őket nektek! Azoknak aztán nem kellett kétszer mondani. Sütték, főzték. A lóra ültek, a nyereg alá tették, úgy puhává csinálták, ették a húsokat. De hogy ők szegények nagyon éhesek voltak, úgy gondolták, hogy eszünk, igen ám, de akkor még víz is kellett volna, ha lett volna. Akkor azt mondja egy bátor: - Uram és királyom, enni már ettünk, de szomjan el kell most vesznünk. - Ad az ég italt is, ha már enni adott, csak míg visszatérek ne zúgolódjatok ! Elment megint imádkozni Kardjával kifúrta a sziklát. Amikor kifúrta,