Ujváry Zoltán: Varia Folkloristica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 25. Debrecen, 1975)

Halál és temetés két Turóc-völgyi faluban

fontos dolgot, amelyet halála előtt elfelejtett elintézni. A lélek végül a putnoki halottlátó asszony „közvetítésével" tájékoztatta az édesanyát. ,,A fiam, akivel együtt élek, olyan, hogy ha pénzem van, addig keresi, míg meg nem találja, akkor azután a kocsmában addig iszik, míg van belőle, haza sem jön onnét. így hát ha volt egy kis pénzem, elvittem a lányomhoz, őnála jó helyen volt. Kerestem a gombából 840 koronát, beköttem egy kiskendőbe és elvittem, és mondtam Sárikának, hogy tegye el. A temetés után aztán mondtam a vömnek, hogy valahol itt van a kiskendőbe bekötve, mert ő eltette. Kerestük aztán a pénzecskémet, de nem volt sehol. A ruhát mind kiszedtük, a zsebét megnézegettük. Mindenütt kerestük, de nem találtuk. Ahogy aztán egy este haza mentem a kis házamba, és otthon sirattam a lányom is, a pénzecskémet is, hát a sifon ajtó kinyílott és be is záródott. Azután meg kopogást hallottam. Ha elmentem a vőmékhez, mindig olyan volt, mintha mellém jött volna. Tudatni akarta velem, hogy hol van a pénz. Elmentem aztán a putnoki halottval beszélőhöz. Amikor odaértem, hát én nem is szóltam neki, hogy minek jöttem én, csak ő mikor meglátott, azt mondta nekem, hogy no, néni, itt várja már a lánya. Azt mondja, hogy ne sirassa többet őt sem otthon, sem a falu közt, őneki jobb most már. Azt mondja még, hogy menjen haza és a pénze, amit adott neki megőrzésre, a szobában a kályhában van, abban a kiskendőbe bekötve, amelyikben volt. Haza jöttem, bementem a szobába és ott volt a pénzem a kiskendőbe bekötve." * A Turóc-völgyi temetési szokásokkal kapcsolatban tanulságos idéznünk Bartholomaeides Ladislausnah Gömör megyéről szóló múlt század elején megjelent könyvéből (Inclyti superioris Ungariae comitatus Gömöriensis Notitia historico-geographico-statistica, Leutschoviae, 1805-1808.) a vonatkozó részt (453. 1.), amely nyomán kitűnik, hogy az általa említett cselekvések közül a földrefektetés a ház közepén, a lemosdatás, a szalmaégetés, a siratás, tárgyak helyezése a koporsóba száz-százötven év múltán is hagyományos szokásként maradt meg. Bartholomaeides közlése általában Gömör megyére vonatkozik, s nem minden esetben tűnik ki, hogy szlovák, német vagy magyar lakosok hagyományáról van-e szó. Bárhonnan is származzon Bartholomaeides anyaga, az kétségtelen, hogy az említett szokások Gömör megyében a 19. sz. elején ismeretesek voltak. A szokás meglétét a feljegyzés előtti időszakra is érvényesíthetjük, s így 18. századi hagyományról joggal beszélgetünk. Bartholomaeides közlése: „Ha a betegség halálos, és az élet reménye elenyészett, a haldoklót többnyire a földre helyezik, úgy, hogy a ház fedelét tartó gerendák között középen feküdjék. Úgy vélik, hogy ezzel az eljárással a halált megkönnyítik. A halottat asszonyok mossák le és öltöztetik fel tehetség szerint, azután deszkára helyezik, a szalmát pedig, amelyen betegen feküdt vagy tűzben elégetik, vagy vízbe vagy hozzáférhetetlen helyre vetik Miután a halál híre elterjed, az asszonyok a halott látására összegyülekeznek, keservesen sírnak, amit a szlovákoknál nariekat' vagy vykladat' neveznek. Miután a halottat a koporsóba helyezték, régen minden fajta gyümölcsökből tettek melléje. A halottakat többkevesebb ceremóniával kísérik ki. A temető a szlovákoknál és a németeknél körül van kerítve, a magyaroknál nyitott. A római katolikusok a halott fejéhez keresztet, a reformátusok oszlopot szoktak állítani és így a sírt megjelölni. A jómódú evangélikusok az egész koporsót deszkával borítják. A koporsóba egykor babonaságból vasat szoktak beledobni azzal a céllal, hogy a halottak