Ujváry Zoltán: Varia Folkloristica (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 25. Debrecen, 1975)

Halál és temetés két Turóc-völgyi faluban

vagy a szomszédban tartózkodtak. A temetésig a gyermekek nem mentek haza. Mivel a halottas házban nem gyújtottak tüzet, a rokonoknál vagy a szomszédban főztek. A koporsó A temetés előkészületeiben segédkező egyik bízott ember a haláleset bekövetkezésekor nyomban elment, hogy a koporsót beszerezze. Napjainkban Tornaiján az üzletben, a Temetkezési Vállalatnál vásárolják. A század elején, s még röviddel az első világháború után is a koporsót a famunkához értő fúrófaragó ember, később asztalos készítette. Fonallal méretet vettek a halottról, S az eljáró személy ezt átadta a mesternek, aki a koporsót kívánságnak megfelelően elkészítette. A század elején még csak naturszínú, simára gyalult deszkakoporsók voltak. A falusi mesterek a koporsót nem festették be, mert az rövid idő alatt, a temetés idejére nem száradt volna meg, s úgy nem lehetett ráborulni, siratni a halottat. A két világháború közötti időben azonban már a tornaijai asztalosok raktárában különböző méretre készített festett koporsók voltak, amelyek közül a megfelelő nagyság és a kornak megfelelő szín szerint választottak. A még nem házasokat, a legényeket és leányokat világos színű koporsóba temették el. A középkorúaknak barna, az egészen időseknek pedig fekete koporsót készítettek, ill. vásároltak. Emlékeznek olyan esetre, hogy a fúró-faragó emberek maguknak előre elkészítették a koporsójukat, így pl. Deresken Jávorski Miklós keményfából elkészítette a saját koporsóját, feltette a padra, ahonnan a „halálos óráján" lehozatta, belefeküdt és abban halt meg. Ügyszintén emlegetnek egy kerülőt, akinek a halálakor a falu „ajándékba" csináltatta meg a koporsóját. A koporsóbatevés A század elején, kb. az 1920-as évekig a halottat csak a temetés napján tették a koporsóba, akkor, amikor a harangszó jelezte, hogy a pap elindult a temetésre, a halottas házhoz. A testet mindig férfiak helyezték a koporsóba. Az egyik férfi a halottat a hóna alatt, a másik a lábánál, a harmadik, ill. negyedik a derekánál fogta. Előre elkészítették mindazt, amit a halott mellé szándékoztak tenni. Nők mellé az imakönyvét, a rózsafüzért, az idősebb emberekhez a pipáját, a dohányzacskóját, pásztor mellé a furulyáját és a botját is. Mint említettem, a halottat a pergált lepedővel terítették le. A koporsó fedelének leszögelése előtt a fejnél nyílást hagytak a lepedőn, hogy a fej a koporsóban ne legyen betakarva. A pergált lepedő singéit szélét körben a fedélnél keskeny csíkban kint hagyták Leányok és fiatal asszonyok koporsóját a század elején - elsősorban a jobb módúak körében - legszebb ruhájuk szétszedett darabjaival díszítették, oly módon, mint az előbb említettnél, hogy a fedél és a láda találkozásánál körbefuttatták, a fedéllel és a szögeléssel odaerősítették. A koporsó fedelét a század elején, az 1920-30-as évekig a pap jelenlétében szögelték le. Később és újabban, amikor a koporsót hazaviszik, a halottat nyomban belehelyezik. A szögelésre nem kerül sor, mivel napjainkban a koporsó „csavarra vagy kapocsra jár". A lezáráskor ma már a pap jelenlétének sem tulajdonítanak fontosságot. A koporsó lezárásánál a felnőtt családtagok, rokonok jelen voltak, ill. vannak.