Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

ezen munkát egészen tárgyilagos szellemben írtam: Pesten a criticusoknak nem egészen tetszett, kik azt mondották, hogy én ezen munka által az oroszok szemét fölnyitottam, s nemzetiségi igényeiket fölébresztettem, - s aztán miért „födöztem" föl e mű által őket, kiket Magyarországon úgy sem ismert senki. Mintha bizony, egy csaknem milliót számláló s nyolc évszázad óta velünk lakó ős nép történetét megírni kevesebb érdem volna, mint megírni a bogarak boncztanát. Magától értetődik, hogy criticusaimat még ekkor is azon kiengesztelhetetlen nemzetiségi gyűlölet vezette, mely őket a múlt években a horvátok, ráczok s oláhok ellen csatatérre vezette, nem gondolván meg, hogy a magyarországi oroszok, jóindulatú figyelmüket már csak azért is megérdemlek, mivel ők közel múlt forradalomban is leghűebb fegyvertársaink valának. Vessünk most egy rövid pillanatot Ungmegye ekkori politikai viszonyára is, melyekben én nem csak tevékeny résztvettem, de melyeknek pár év múlva áldozatává is lettem. Én Ungmegyében egy egészen új világra bukkantam. Míg tudniillik az ország más részein a legyilkolt haza halálára néma s gyászos csend állott be: itt a hivatalokra jutott ruthenek - oroszok - politikai ünnepélyek s orgiák között töltötték napjaikat. Hogy mily állás jutott ki nekem ezen politikai bachansok között, a következőkből ezennel megérthetik olvasóim. Midőn én Ungmegyében a megyetörvényszéki ülnökséget elvállaltam, az ezt megelőző évben (1849 végén) gr. Szír may Sándor muszkavezető s cs. k. teljhatalmú biztos rendezte újból Ungmegyét, az absolutismus és fegyverjog alapján. Persze, itt is, mint az egész országban, a legborzasztóbb ostromállapot nehezedett reánk. Minden előkelő értelmes és magyar érzelmű honpolgárt, innen is elhurczoltak a vérbíróság elé Kassára. A főispán ekkor Ungmegyében Vilecz Ignácz volt, egy becsületes idióta de pánszláv érzelmű férfiú; főispáni segéd: Dobránszky Adolf, ki 1849-ben egyike volt a muszkák bevezetői s élelmezési biztosainak, maga is buzgó russophil, eszes, de ravasz egyéniség, egy valóságos Champion, ki mint éhes varjú a hullára, csapott le a szorongó magyar honfiak kétségbeesett phálánxára. Piller Gedeon volt a megyei főnök, oly hatalomkörrel fölruházva, mint a cseh- és gácsországi ,,Kreishausmanok". Ezek zultáni hatalommal uralkodtak a megyén, a közvéleményen s folytonos remegésben tartották a szíveket. Mindenki reszketett, mindenki elzárta gondolatait s érzelmeit előttök, csak én nem, ki már akkor nyíltan megjövendöltem az absolutismus közel bukását s Austria válságát Olasz- és Némethonban (Solferino, Magenta, Sadova) ; - de kit engedtek beszélni s tűrtek, mivel egyházi szertartásom s vallásomnál fogva - jóllehet egy hangot sem értettem oroszul, orosznak, s az ő nyájukhoz tartozónak hittek. Különösen bántotta az én szűz magyar szívemet az: hogy e most nevezett orosz urak egész Felső-Magyarországból „Ruthenia" nevezettel, egy külön önálló tartományt akartak kiszakíttatni egész a Tiszáig, s így felsőmagyarhoni magyar honfiakat is, miként czápa a kisebb halakat, elnyelni s átoroszosítani. Dobránszky Adolf főispáni referens, s Nehrebczky Sándor főispáni titkár, voltak e hazaárulási czélzat főtámaszai s előmozdítói. Hogy miket tett különösen Dobránszky Adolf a fölvidéki oroszok föllázítására, megírtam hiteles s a püspöki levéltárból kivett eredeti okmányok alapján, fönnebb említett munkámban. A közlöttem okmá(n