Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

politikai vakeszközzé kényszerített aljasodni. S aztán mentegettem következetlenségeimet Chateaubriand és Lamartine színváltozásaikkal, kiket nem nyomott ugyan az életsors, mégis nem egyszer változtatták politikai elveiket. Ekkép tűnődve és ábrándozva magamban, egyszer csak Vida Károly lép be szobámba. Ezen férfiú Magyarország legügyesb journalistája volt akkor, de legnépszerűtlenebb is, mivel az ó conservativ irányú „Budapesti Híradót" s a „FigyelmeZŐ"-t szerkesztette.

25 Nem volt alkalmas munkatársa s fölkért, hogy dolgoznám lapjába. Ö nagyon jól fizetett, s nekem keresetre levén szükségem - tehát azonnal szerződtem is vele. Hogy azonban elveimben ne korlátoztassam oly rovatokat vállaltam csak, melyek nem tartalmaztak politikát. Hogy ezen férfiúval is érintkezésbe léptem, leginkább azon gondolat bírt reá, hogy hiszen ha egy Vörösmarty s Jósika Miklós compromissio nélkül írhatott az aristocratico-reactionarius szellemű „Honderű '-be, miért ne írhatnék én nempolitikai czikkeket Vida lapjába? Tehát journalistává lettem megint, de e mozgalmas időszak nagyon ösztönzött a cselekvőség pályájára is. Láttam, hogy egy nagy forradalom küszöbéhez jutottam s azon törtem fejemet, hogy mikép vergődhetnem abban valami cselekvő szerepre? az ifjúkor nagyravágyása nem hagyott nyugodni. S erre csakhamar nyílott is alkalom. Történetesen, ugyan azon udvarban ahol én szállásoltam (hatvani-utcza, az orvosi egyetemépület mellett) az én közvelen szomszédságomban, egy külön helyiségbe mindennap száz- meg száz fiatalember kezdett bejárni s ott zajos tanácskozásokat tartani. Kérdezvén a házmestert hogy kifélék e fiatal urak s mit művelnek ott? „Ezek a „commuuisták" - monda vala nekem. No, ha ezek valóban „communisták" - gondolám magamban, szabad lesz; nekem is közéjök bemenni. S bementem. Épen az alapszabályok kidolgozásáról vitatkoztak. Oroszhegyi Józsa (író, orvosnövendék s később guerilla-vezér) vezette az elnökséget, Plathy István, később honvédőrnagy s ungvári lakos, a jegyzői tollat.

20 Mindkettő jó ismerősöm volt, s bemutattatván általuk, a társaság nagy szívességgel fogadott. S fölkért, hogy én is szólnék a dologhoz. Én, ki ami 1848-diki forradalmunkban különben sem láttam egyebet mint a franczia forradalmak utánzását, s ki a St. Simon, Fourier, Cahet, Proudhon, Louis Blanc s a travailleurs égalitaires"-ek rendszerét már teljesen ismertem, szólván a dologhoz, beszédemmel köztetszést vívtam ki, s fölszólítottam, hogy dolgoznám ki egy tervet, a társaság szervezéséhez. A megbízást nagy lelki örömmel fogadtam. A társulat szervezéséről nagyszerű eszméim támadtak s óhajtottam annak nemcsak szilárd alapot vetni, hanem fiók-intézeteivei az egész országot behálózni. Azonban nem tetszett a társulat czíme, melyet sokan nem is értettek, s mely alatt legtöbben a hóbortos föld- és vagyonosztók társaságát látták. Hogy tehát minél alaposabb munkát nyújthassak be, közlém eszméimet Nádaskay Lajos a „Reform" s Zerff

y Gusztáv a „Pesther Zeitung" szerkesztőjével.

2

' Az ő tanácsukra újabb gyűlést hívattam össze s indítványoztam, hogy a társaság „Egyenlőségi Társulat" nevet vegyen föl. Indítványom s indokaim helyesléssel találkozván, újólag megbízattam az alapszabályok kidolgozásával.

28 Mondám, hogy a franczia rendszereket már át- meg áttanulmányoztam, s némely vezérelveket azoktól át is kölcsönöztem. Az „egyenlőségi eszmék" így állottak akkoron Francziaországban.