Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

Pesten azonban nem könnyű élni, a legszebb ismeretek s legnagyobb szorgalom mellett is. IV. Egyelőre az a szándékom volt, hogy addig is míg a censurât (ügyvédi vizsgát) letehetem - amihez pedig még két gyakorlati év, u. m. patvaria és j

uraturia - kívántatott, - szintén csak a magántanítással fogom kenyeremet megkeresni. Hogy mielébb tanonezokhoz juthassak, egy hirdetvényt szándékoztam nyomatni, s c czélból Beimel József nyomdatulajdonost kerestem meg. E férfiú azonban, mindjárt első találkozásunk után, a helyett, hogy hirdetményemet kinyomatta válna, arra hívott föl, hogy vállalnám el az általa kiadott „Merkur" czimű ipar s kereskedelmi hírlap szerkesztését. Ez ajánlat nekem tetszett s azt azonnal el is fogadtam (1844). Kiskorúságomnál fogva nevemet nem nyomathatta ugyan Beimel a „Merkur"-ta; de én azért büszke reményekkel tekintettem jövőm homálya felé szerkesztői önérzetemben. E hiú önérzetet azonban silány fizetésem épen nem engedte felmagasulni. Egész honoráriumom ugyanis, havonként mindössze 12 ezüst forintból, reggeliből s ebédből állott. Pedig munkatársaim sem voltak. Magam voltam egy személyben szerkesztő, czikkíró, javítnok (corrector) fordító s kiadó (expeditor). És a lap, napilap volt! Dr. Rumy Károly és Lencsés Mihály, egykor hírneves írók és tudósok, segítettek ugyan néhány dolgozattal néha rajtam, de csak igen gyéren, mivel már maguk is elöregedtek, s nem is laktak Pesten, munkadíjuk pedig - ha jól emlékszem, - havonkint 5-5 frnt volt.,! Ilyen szerkesztők is éltek még akkoron a világon, - mint Zsocke, ki kezdetben egy hírlapi czikket egy pohárnyi feketekávéért szokott írogatni. Hogy ruházattal is elláthassam magamat, ugyanez időben egy tankönyvet is szerkesztettem a latin nyelvtannak szókötési részéből „Segédkönyv" czím alatt, melyet akkoron a gymnaziumi fiatalság negyedik osztályában szoktak használni, s mely munkáért Beiméitől mint kiadótól 50 ezüst forintnyi honoráriumot kaptam. Ez is egy adalék, a magyar írói életmód zsenge korának ismeretéhez. Mindamellett egy álló esztendőt mégis csak kihúztam valami keservesen a „Merkur-nál", - mely lap az én távozásommal nem csak hogy azonnal megszűnt, de Lencsés Mihály is, mint elaggott tehetetlen öreg, a városi hatóságok különös kegyelméből, a Rókus-kórházban élősködő „szegények" tagjai közé lépett, - mint egy nemzet rokkantja. így is jutalmazták ekkor a magyar írókat; pedig L. M. híres tanár, számtalan népgazdászati munkák szerzője, sőt a keszthelyi Georgikonnak igazgatója is volt egykor. Dr. Rumy Károly, - másik munkatársam, - Kazinczy Ferencz kor- s egykori vetélytárs, ki lutheránusból elsőben nisunitus ráczezá (mint karloviczi tanár) majd végre pápistává lőn, - Esztergomban, a prímás kegyelem morzsalékain tengődve, szintén nem sokára elhalt. Ez volt ex ,,professo" literatori pályám bevezetése, mitől, hogy csakhamar elfordultam nagyon természetes. Arra határoztam el tehát magamat, hogy ismét nevelősködni, magántanítóskodni fogok, minthogy mint ilyen igen kapós kezdtem lenni. A többek közt Zimonyba is meghívást kapván Emmerling József volt tanítványomhoz, én a tett ajánlatot annál örömestebb fogadtam, mivel ekkor (1845) nagy kedvem volt a magyar nemzet