Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

tővé vált ki az utóbbi pedig 1848-ban jeles országgyűlési követnek tanúsította magát.

11 Ugyanezen tanfolyam végével, a szünnapok alatt, nyughatatlan véremtől s a tudvágytól ösztönözve, egy kirándulást tettem Nagy-Károlyba gyalog, hogy az ottani várkastélylyal s a kaplonyi régi zárdaépülettel megismerkedhessem. NagyKárolyban azonban már teljesen kifogyván a pénzből oly szorultságba jutottam, hogy a piaeztéren széthányt almacsutkák és dinnyehajakon élősködtem több napon át, míg végre nagy keservesen vissza gyalogoltam Debreczenbe. Ezen hóbortos expedítiomhoz csak évtizedek múlva találtam némi vigasztalást B. Eötvös azon mondatában (a Kartbausi-ban valahol:) „Ne ítéljétek meg a szegény éhezőt, ha mindjárt az országútra vetett s lóhuggyal áztatott kenyérdarabot is étvággyal falja föl." Elvégezvén Debreczenbcn a költészeti (vagyis gymnasialis hatodik) osztályt, tele reménnyel, vággyal, nagy elszánásokkal s életgondokkal, csaknem lázas türelmetlenséggel siettem H. Dorogra gyalog, hogy anyámat láthassam, s H. Dorogról Ungvárra utazhassam a papnövendéki pályázatra, mi nekem biztos jövőt ígért. Tudniillik, még mielőtt Debreczentől megváltam volna -, honnan engem Molnár Péter akkori prépost által Lajcsák Ferencz nagyváradi r. k. püspök minden áron s legszebb jövővel kecsegtetve csalogatott magához, csakhogy engem, mint gör. kath. kitűnő tanulót pápista pappá beverbúválhasson a h. dorogi főesperes Lyackovics Jánostól is azon biztos tudósítást s hivatalos meghívást kaptam, hogy az ungvári, illetőleg munkácsmegyei püspök is - Popovics Vazul -, atyai készséggel fog engem fogadni, bevenni papnövendéknek, s mint ilyent ellátni becsületes stipendiummal, hogy tanulmányaimat bárhol folytathassam, csak ritusomat el ne hagyjam. E szívélyes meghívást én annál készségesb indulattal fogadtam, mint hogy soha nem feledhetem, miszerint én csakugyan gör. kath. szülőktől származtam s első jótevőm is - kinek örök hála -, ki engem a nyomor, ínség, árvaság s tudatlanság iszapjából kiemelt, szintén gör. kath. pap volt (Kerekes Demeter). Már akkor gondolkodtam jövendőbeli életpályámról, s komolyan kezdtem vizsgálni természetemet, s eltalálni, hogy tulajdonképpen mire lennék a végzettől, s hajlamaimnál fogva a természettől rendelve. A Kisfaludiak, Budaiak, Péczeli, Vörösmarty s Virágh Benedek munkáin kezdve, már ekkor is tömérdek történelmi, földrajzi, s egyházi munkákat (különösen beszédeket olvasgattam), melyek az én különben is nagyon élénk képzelőtehetségemet rendkívül felgyújták, keblemben a nagy tettek s vállalkozások minden ösztönét lázas mozgalomba hozták, az egész földkerekségét beutazni, s minden európai nyelvet megtanulni - ösztönzének -, míg más részről azt is nagyon éles önfigyeléssel észleltem magamról, hogy szemlélkező hajlamaim s szónoki tehetségemnél fogva derék pap is válhatik belőlem. Már ekkor, több költeményem s számos leveleim és tudósításosaim által, s hírlap irodalom terén is ismeretessé kezdtem lenni (lásd „Nemzeti Újság", „Hasznos Mulatságok", „Jelenkor" - s „Társalkodó" ez időbeli folyamát és számait), ami az én ifjúkori hiúságomnak annál inkább hízelgett, minthogy e korszakban M. K. nevű magyar író egyedül én voltam. Az ismeretszerzés, tanulni szeretés és tökélyesbülésem folyvást öldöklő hevében, mondhatom, nem is éltem a társas körökben s az élő emberek között, s hogy miként Pittnek, első fiatalságában, egyedüli barátaim: Aristoteles, Homer, Virgilius, Thucidides, Xenophon, Cicero, Horatius és Vörösmarty Mihály munkái valának. A külélet minden örömét eltaszítani