Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

legyen a dolog akármiképen, annyi bizonyosnak látszik előttem, hogy a muszka kezek ekkor H. Doroghra is benyúltak, hol mivel görög kath. orosz egyházszertartású lakosok élnek, rokonszenvre, visszhangra számítottak/' Még csak annyit akarok e kisded episodhoz ragasztani, hogy Perczel Mór, az 1848,49-diki magyar szabadságharcz hírkoszorús egyik bajnoka, kinek hadjárataiban én mint hivatalos történet jegyző vettem részt, épp ez időszakban alakított szintén szabad csapatokat a lengyelek védelmére, mi miatt halálra is ítéltetett, de mely borzasztó végzettől őt az ország nádora József főherczeg közbenjárása szerencsésen megmentette. Ki hitte volna hogy a doroghi árva fiú egykoron ily hősök társaságában növekedik föl, sőt hogy a hazafiak magasabb szerepében is osztozandik velők? Pedig úgy van. Az Egyenlőségi clubbot 1848-ban, s szabadságharezunk egyik legvitézebb hadcsapatát - a Zrínyi csapatot - én alakítám Perczcllel; az ő bács-bánáti táborozásaiban elsőtől az utolsó perczig részvettem: s a bujdosás kenyerébe ő vele haraptam először. De mindezekről alább majd többet; most lépjünk vissza saját életemre. Kerekes Demeter az én feledhetetlen jótevőm azon ritka philántropok közé tartozott, kikben a más emberek boldogításának ösztöne csaknem mániává fokozódik. Ö maga sem élhetett valami fényes s bőséges életet; mert H. Dorogh habár igen nagy parochiát képez is, lakói nagyobbára szegények, s fizetni azon kívül, hogy nem is igen képesek, - nem is hajlandók. E ritka emberbarát mégis, kívülem rokonainak még más négy gyermekét is tartotta és neveltette, kik mindannyian vele egy háznál laktunk. Tartott mindezeken kívül egy külön nőnevelőt - Virágh János ügyvéd özvegyét - ki a leány növendéket sütésre főzésre, fonásra varrásra, s egyéb gazdasszonyi teendőkre tanította. Voltunk tehát elegen, kik csekély lelkipásztori jövedelmét naponkint fogyasztottuk. Buzgósága annyira ment, hogy habár mint tanfelügyelőnek köréhez s tisztéhez épen nem tartozott: az elemi iskolák másod osztályában ő maga tanította a hittant, s a történelmet földrajzot, latin nyelvet, szavalattant s a szépírást. Engem rendkívül megkedvelvén, az előadásban, szépírás tanításban s a szavalattanban mintegy segédjének használt, s mivel szavalni igen jól tudtam, még a templomban is gyakran fölszólított, hogy az egybegyűlt nép előtt tartsak neki rögtönzött beszédeket a chatekizácicból, s bármely általa fölvetett themára. Midőn pedig prédikácziókra készült, azokat velem is betanultatta, otthon maga előtt elmondatta, részint azért, hogy az ékesszólási routint bennem korán kifejlessze, részint, hogy a szavaláshoz megkívántató természetes taglejtést tőlem megtanulja. Mert tudni kell, hogy a legtöbb könnyűséggel, kellemmel, összhanggal a gyermekek s kistermetű egyének képesek valamint tánczolni s mimelni, úgy a szónoklatban is taglejteni (gesticulálni). így például, századunk nagy szónokai közöl a kis termetű Thier és Brougham taglejtései voltak a legkecsesebbek; míg ellenben Lamartine s O'Conell, hosszú nagy kezeikkel alig tudtak egy vagy két ütenyt adni a szónoklatban. De az én lelkes maecenásom, ki a tanulásban és tanításban egyképen fáradhatatlan kitűréssel s szenvedéllyel bírt, még itt sem állapodott meg velem, hanem azon egyidőben, - habár iskolai köteles tantárgyaim közé nem tartoztak is - befogott mind a latin nyelv, mind a magyar irodalom történetének tanulásába is, csupán azért, hogy e két nyelvnek szépségeit s kimeríthetetlen