Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

res, hogy a harangozó még mindig a sekrestyében ámolyog, reárival s mondja: hát miért nem megy már harangozni? „Ott van a legényem M. K. - mondja elintéz az rendesen mindent." Kicsoda - kérdé ez ismételve - az a kis fiú talán?" Igen főtisztelendő esperes úr. No mise után küldje hozzám azonnal, parancsolá azzal az esperes. Én mise után csak ugyan elmentem az espereshez, ki egyszersmind iskolai igazgató volt s nagyon féltem, hogy a toronybajárásért, mi mindnyájunknak tilos volt, megbüntet. Az esperes azonban igen jó arczczal fogadott, s midőn mindenek előtt azt tudakozta volna ki hogy miért feketék kezeim, maga is megrendelt tőlem egy üveg tésztát s magához hívatta özvegy anyámat. Az anyám kigyuladt ragyogó arczczal hazajővén így szóla hozzám: ,,no fiam, pakold össze holmidat; te boldog fiú vagy; mert téged az esperes fiának fogadott, s azt ígérte, hogy saját költségén ki fog taníttatni s emberré teend, csak jól tanulj s jól viseld magadat." Ezen nemes szívű ritka emberbarátot: Kerekes Demeternek hívták. Én még aznap nála ebédeltem s nála háltam; másnap pedig egész új ruhába öltöztetvén, úgy néztem ki mint valami úrfi. Tanulótársaim alig ismertek rám, s midőn iskolába mentem, mindenik félénken vonult vissza tőlem, mintha már nem is közéjök tartoztam volna. Itt kezdődik gyermekkoromban egy új élet, ami arról is nevezetes, mivel hazánknak nagy eszméktől mozgatott 1837-diki átalakulási küzdelmei melyek szellemi fejlődésemre szintén behatással bírtak, ugyanez időszakban indultak meg zajosabb hullámzatban. II. Azon korcseményeket melyek közt tanulói pályámat most kezdem folytatni, nem szándékozom bővebben ecsetelni, először azért, mert azok különben is eléggé ismérvek, - másodszor: mert szerénységem tiltja, hogy saját csekélységemet tegyem mintegy, az ország nagy eseményeinek központjává. Ha Kemény János Erdély dicskoszorús emlékű fejedelme ezt cselekvé saját autographiájában, természetes sőt szükséges dolognak tartjuk; mert ő az általa leélt korszak történeteinek különben is főtényezője volt; de más részről, valamint helytelen dolognak tartom azt hogy Lamartine Alph. ^Confidences" czimű művében csaknem az egész tizenkilenczedik század központjául önmagát tolta föl;

1 úgy Perczel Mór modorát sem tarthatom egyébnek falstaffi önistenítésnél, ki saját tehetetlen gyermekéveihez szőtte, nemcsak az egész magyar újjászületési korszakot, de Görög- és Lengyelország szabadságharczai történetét is - a maga „emlékirataiban."

2 Ostoba, hiú apotheosisok, az emberi élet torzképét s a történelmet csalfán ábrázolók. Ez utat nem fogom követni. Mert: nincs olyan parányi ember a világon, akinek élete még önmagában is ne nyújthatna valami tanulságot, s mondhatjuk: hogy mennél magasb póznára tűzi valaki a maga semmiségét: a pózna ugyan annál magasabban látszó, - de az ágaskodó folyondár semmisége annál kevésbé lesz föltűnő. S aztán megjegyzem: -