Szűcs Ernő szerk.: Józsa nagyközség 100 éve 1872-1972 (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 21. Debrecen, 1972)

III. Szűcs Ernő: Józsa gazdasági és társadalom története

Ugyanakkor az is igaz, hogy a szegényebb népréteghez tartozók közül számosan képtelenek voltak megfizetni a Debrecenbe utazás költségeit és kora hajnalban kelve, gyakran eladásra szánt kevéske árujukat is cipelve, vagy munkaalkalmat keresve, gyalog tették meg az utat. /73/ A vasútvonal léte nemcsak szállítási, utasforgalmi összeköttetést jelentett a község számára, hanem hírközlési kapcsolatot is, mert az egyes vasúti megállóhelyek távlrdai feladatokat is elláttak. Mig azonban 1894-re már Hajdudorog is saját telefonvezetékkel rendelkezett, addig a józsai körjegyző 1907-ben is arra panaszkodik a képviselőtestületi közgyűlésen, hogy a vasuÜ megállónál /hajduszentgyörgyi/ lévő távirdától 4 km-re van, s szükség lenne a községházán egy telefonra, amely a ,./74/ vármegyével való jobb kapcsolatot biztosítana. ' A vasúttársaságot 1890. augusztus 1-én államosították, s 1892. február 13-án bevezették a zóna tarifa rendszert. Ezt megelőzően a magánkézen lévő vasúttársaság magas szállítási és személyjegy díjtételekkel dolgozott, hogy maga számára a lehető legnyereségesebbé tegye a vállalkozást, s kevés gondot fordított a vasút tulajdonképpeni hivatásának teljesítésére, nevezetesen az adott terület forgalmi szükségletével és kívánalmaival. Az államosított vonalon bevezetett uj díjszabályzat csökkentette az utazó és árufeladó közönség díjtételeit. Ennek eredményeként már /75/ az első hetekben ugrásszerűen megnőtt a vonal forgalma. ' ' Sajnálatos azonban, hogy mig a pálya közelében fe kvő községekre, városokra általában kedvezően hatott az uj tarifarendszer, Józsára, az előzőekben már leirt okok miatt, a vasútállomás távolsága miatt, ez kevésbé hathatott. A vasútvonal kiépítése azonban nem oldotta meg, s főképpen Józsa esetében nem a közlekedés problémáit. Egyre nagyobb szükség mutatkozott a kövezett utak kiépítésére. Az Alföldön a XIX, században rendszeres útépítésről és karbantartásról alig beszélhetünk. Általános volt, hogy az egyes településeket széles, több keréknyomtávos "utak" kötötték össze, legfeljebb kétoldalán ásott vizesárokkal. "Ezeken az utakon sáros időben módiuk volt a szekereseknek válogatni abban, hogy a /76 / széles útvonal melyik részén ragadjanak bele a feneketlen sárba." ' ' Kétség'elen, hogy megyénkben hiányzott az utépités alapanyaga, a kő. Az ideszáUitása, mivel nem volt vizí ut, csak drága szekérfuvarral történhetett meg. 1851-ben ugyan állami kezelésbe vették a legfontosabb utvonalakat, de csak egyetlen helyen a Debrecent Nagyváraddal összekötő uton készült el, de ott is csak néhány kilométernyi kövezett resz.