Dankó Imre szerk.: A Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézete (Pécs) és a debreceni Déri Múzeum együttes tájkutatsái tudományos ülésének előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 17. Debrecen, 1972)

Babics András: A MTA Dunántúli Tudományos Intézete

pedagógusok egynéhánya a tudományos kutatásban is otthonossá legyen, s ezt a gyakorlatot az oktatásban is hasznosíthassa. Ez a munkatársi viszony tehát nem azt a célt szolgálja, hogy tudományos intézmények káderutánpótlásaként használhassuk fel; az ösztöndíjas pedagógus meg­marad az oktatás keretében. Az alapelv értelmében az ösztöndíjas peda­gógus külső munkatársak 1—2 év.alatt váltják is egymást az akadémiai, intézetekben. . • ; . . -, ; \ . . ./. • . ; . Ilyen szervezet áll rendelkezésünkre, hogy területünkön tudomá­nyos kutatásokat végezhessünk. A belső és a külső munkatársak együtt­működése lehetővé teszi, hogy céltudatos, regionális, komplex kutató­munkálatokat szervezzünk. Fokozatosan elhagyjuk azt a korábbi kény­szergyakorlatot, hogy intézeti programunkat és munkánkat az egyéni munkák, egyéni akarások és tervek integrációja jellemezze. Ismerjük az ilyen jellegű munkák előnyeit és hátrányait. Értékeljük az egyéni lelkes hozzáállások produktivitását, színvonalát, de mindig szem előtt kell tar­tani, hogy az intézmények céllétesítmények, ahol mindenekelőtt a tár­sadalmi igényeket kell szolgálni és a korszerű tudományos haladás érde­kében felmerült problémákat kell megoldani, A Magyar Tudományos Akadémiának, mint említettem, megvannak a maga tudományos célkitűzései, mégpedig olyanok, amelyek közép- és hosszú távúak. Intézményei általában ennek kimunkálásán dolgoznak. Minthogy azonban egy szűkebb táj szűkebb körű társadalmának lehet­nek speciális igényei is a kutatási program meghatározása tekintetében, ennek megoldását sem zárja ki a centrális irányelv, hiszen a tématerv kidolgozása az egyes intézetek hatáskörébe tartozik. Régiónkban a komplex kutatást egyelőre úgy valósítjuk meg, hogy a tudományági szempontból szükséges vizsgálódásokat szűkebb földrajzi területre irányítjuk, olyan területre, ahol a legtöbb probléma jelentke­zik. A legkevésbé sem állítjuk, hogy egyes területek egyes kérdéseivel egyedi kutatók nem foglalkoznak, vagy óhajtanánk, hogy ne foglalkozza­nak. De elmondhatjuk, hogy amilyen összetettek és a legtöbbször össze­fonődottak a regionális problémák, a legiobb és a legeredményesebb, sőt a leggyorsabb megoldást a komplex kutatásban jelölhetjük meg. A táj­nak és népének, gazdasági és társadalmi életének olyan szintézisét hoz­hatjuk létre, amelyben a múlt ismeretére támaszkodva, a jelen problé­máit feltárva, a közeljövő tevékenységének megtervezése érdekében is felhasználható útbaigazításokat adhatunk. A komplex kutatás a legnehezebb kutatási módszer: rendkívül erő­teljes, széles horizontú irányításra, részletes, előzetes tematikára és nagy kutatói önmérsékletre van szükség. A komplex kutatást főképpen a szubjektív vonatkozások teszik göröngyössé. Ha az említett tényezők nem illeszkednek össze harmonikusan, akkor létrehozhatunk egy sok szerzős tanulmánykötetet, amelyből mindenekelőtt hiányzik az inter­disciplináris mezőnyök áttekintése, annak ellenére, hogy ily módon fino­míthatnánk a szemléletet, s a tudományágazatokat is meglepően új ered­ményekkel gazdagíthatnánk. A komplex kutatás nem új módszer: A természettudományok terü­letén már régebbről alkalmazzák, mégpedig kitűnő sikerrel. Az össze­függések törvényszerűsége itt megkönnyíti az együttes munkáját. Komplikálódik a feladat, amikor természettudományok, műszaki vonat-

Next

/
Thumbnails
Contents