Dankó Imre szerk.: A Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézete (Pécs) és a debreceni Déri Múzeum együttes tájkutatsái tudományos ülésének előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 17. Debrecen, 1972)

T. Mérey Klára: A helytörténetírás történelmi és módszertani problémái, különös tekintettel a délkelet-dunántúli mezőgazdaság-történeti kutatásokra

méretes, hogy Acsády munkájának forrása az 1720. évi adóösszeírás volt, kézenfekvő tehát az a feltevés, hogy ez az összeírás nem tartalmazza a népesség egészét. Dávid Zoltán, aki Acsády munkáját elemző vizsgálat alá vette, az ország 1720. évi lélekszámát Acsády becslésénél lényegesen többre tette.

2 Somogy megyei kutatásaim során nekem is erős kételyeim támadtak a rendelkezésre álló források alapján, konkrétan az 1720. évi összeírás kapcsán nemcsak a megye lélekszámát, de még az adózp népesség számát illetően is. Ezt a kételyt csak növelte Kováts Zoltán kutatómunkája, aki több somogyi községben az 1720-as évek második évtizedére vonatkozóan végzett anyakönyvi kutatásai és különböző összeírásokkal történő egybevetései során arra a meggyőződésre jutott, hogy nemcsak az országos, de még az annál pontosabb megyei összeírások sem tartalmazzák az akkor élő és aktívan dolgozó népesség egészét.SMíg Acsády 1720-ban 29 000-re becsülte a megye népességének számát, ő ezt a számot 48 000-re tette.

3 E kutatásokkal egyidejűleg H. Veress Éva az ország északkeleti felén, Rákóczi György birtokain és Kosáry Domonkos Pest megyére vonatkozóan olyan adatokra bukkant, amelyek szerint a jobbágygazdáknak is voltak szolgái, akik az összeírásokban nem szerepeltek, de a konkrét gazdasági munkában részt vettek.

4 A lappangó népességnek máris meglenne tehát a magyarázata, csak éppen a számát megállapítani nehéz. S ezen a ponton jut igen nagy és fontos szerep a falukutatásnak olyan községekben, hol az anyakönyvek fennmaradtak. Ez a forrás ugyanis mind ez ideig a legfontosabb. Ha valaki veszi magának azt a fáradtságot, hogy több esztendő anyakönyvét név szerint is egybe vesse a megyei vagy országos összeírások, esetleg uradalmak név szerinti összeírásainak táblázataival, akkor bizonyosan igen érdekes történeti demográfiai adatok birtokába juthat. Ez a rendkívül aprólékos kutatómunka pedig olyan értékes kis mozaikkockát eredményezhet, amely napjaink egyre terjedő népességkutatásában az egész kép pontos kialakítását nagyon elősegítené. Már eleve jeleztem, hogy én a XVIII. század eleji népesség számának problémáját munkám során nem tudtam megnyugtatóan megoldani, minthogy akkor még ehhez a részletes és aprólékos — a fent már vázolt — előmunkálatok hiányoztak. A gazdaságtörténész e problémát viszonylag könnyen megkerülheti azzal a kifogással — amit én is használtam —, hogy alapjában véve a gazdasági erő növekedését vagy csökkenését a megyei és az országos összeíró táblázatok jól és híven regisztrálják, s ez így igaz is. A népességkutatás, a nemzetiségi, szociográfiai, történetsta2. Dávid Zoltán: Az 1715—1720. évi összeírás. Bp., 1957. A történeti statisztika forrásai. Szerk.: Kovacsics József (145—199. p.), 3. Kováts Zoltán tanulmányainak bibliográfiai adatait lásd a mellékelt irodalomjegyzékben. 4. Veress Éva: Jobbágytelek és parasztgazdaság az örökös jobbágyság kialakulásának korszakában. Bp., 1966. Jobbágytelek és parasztgazdaság az örökös jobbágyság kialakulásának korszakában. Szerk.: Makkai László (287—426. p.). U. ö.: Vita a jobbágyháztartások vizsgálatának módszertani kérdéseiről. Történelmi Szemle, 1961. 3. sz. (364—368. p.). Kosáry Domonkos: A paraszti „família' kérdéséhez a XVIII. század elején. Agrártörténeti Szemle 1968. 1—2. sz. (120—132. p.).