Dr. Tardi Tibor: A városgazdálkodás néhány problémája a második ötéves terv időszakában (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 14. Debrecen, 1971)

Bevezetésként

tásban dominált a centralizmus, s érthető az is, hogy a minisztériumok közvetlen kapcsolatot tartottak nemcsak a tanácsi osztályokkal, hanem a szakosztályok irányítása alá tartozó vállalatokkal is. Miközben ellenőrizték és irányították a vállalatok munkáját, nevelték, szakmailag fejlesztették a tanácsi apparátust is. A tanácstörvény alapelvei azonban nem voltak összeegyeztethetők a közvetlen tárcairányítással. Ezt a közvetett irányítási formát felváltotta az irányítás közvetlen formája, amelyben az utasításokat a tárcák most már a tanácsi szakosztályoknak adták ki, és ezek gondoskodtak azok végrehajtásáról. Ahogyan a tanácsi apparátus gazdasági funkciókat ellátó szervei megerősödtek, fellángolt a vita s akörül zajlott, hogy az irányítás elhatárolása megfelel-e a tanácstörvényben lefektetett alapelveknek. Amint az előzőekben már említettem, az irányítás megosztásának elvei a gyakorlatban töretlenül nem érvényesültek. Kerültek tanácsi irányítás alá olyan vállalatok, amelyek országos ellátásra dolgoztak (tégla- és cserépgyárak, húsipari üzemek stb.), s ugyanakkor maradtak tárcairányítás alatt olyan vállalatok, amelyek helyi igényeket elégítettek ki (kereskedelem, helyi közlekedés, tejipari üzemek stb.). A tanácsok is hoztak létre életképes szerveket, vállalatokat. Ezek közül néhány olyan gyors fejlődésen ment keresztül, s olyan perspektivikus feladat előtt állt, hogy felfigyeltek azokra a tárcák is. Megkezdődtek az átszervezések, s ezek még a mechanizmust közvetlenül megelőző időben sem zárultak le. így volt a fürdő hol országos, hol tanácsi vállalat. A téglagyárak is többször cseréltek gazdát. Azonos vagy hasonló jelenségek zajlottak le a kereskedelem, a vendéglátás, a közmű- és kommunális ellátás terén is. Voltak évek. amikor a trösztösítés „látszott" helyes megoldásnak. Alakultak kefeipari, sütőipari trösztök, kereskedelmi irodák stb., amelyek tanácsi irányítás alá tartoztak, de velük a minisztériumok közvetlen kapcsolatokat tartottak fenn. Ebből az az ellentmondás támadt, hogy az utasításokat a tárcák adták, de ezek konzekvenciái a tanácsi költségvetést érintették. Lehetne számos példát felsorolni, de nem az a tanulmány célja, hogy történeti áttekintést adjon a tanácsi önállóság és hatáskör fejlődéséről. Ezek a példák csupán arra valók, hogy világosabbá váljék, miszerint a tanácsok fennállása óta soha nem volt könnyű megítélni, hogy ebben az említett vitában a partnereknek milyen mértékig van igazuk. Nagyon sok érvet lehetne felhozni a minisztériumok mellett s a tanácsok ellen. Lehetne ezt természetesen megfordítva is. A döntő azonban mégis az, hogy a tanácsok gazdasági hatáskörének, önállóságának növelése terén is történtek jelentős előrelépések. 1954—56 között a tanácsok mind a költségvetési gazdálkodásban, mind a beruházások terén szélesebb jogköröket kaptak. A kötelező előírások csökkentek. A tanácsi döntési jogok bővültek. Létrejött a községfejlesztés rendszere, majd az ellenforradalom leverése után ismét komoly előrelépések következtek be. A gazdasági irányítás új rendszerére való áttérés célkitűzései között helyet kaptak a tanácsokra vonatkozó elképzelések is. A tanácsok általános jellemzőitől eltérő, bizonyos mértékben sajátos vonásokat mutatnak a megyei jogú városi tanácsok. Valamennyi megyei jogú város százezer lakoson felüli, gyorsan fejlődő, erőteljesen ipa-