Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

II. Gazdaság és társadalom a XVII-XX. században

birtoklás és a határhasználat módját részben szabályozta, viszont a század utolsó harmadában a földközösség újraosztásos rendszerével találkozunk. A művelési rendszert tekintve minden valószínűség szerint a hajdúvárosokra egyetemesen is érvényes volt az a megállapítás, amelyet az 1715/1720-as években Böszörményben fogalmaztak meg: „Ennek a városnak saját határában két fordulója van ugyan, de csak az egyiket szokták művelni. Ha azt a részt hat vagy nyolc esztendeig szakadatlanul művelik és a talajt kiélték, akkor a másik fordulót fogják be, amazt pedig legelőnek, vagy kaszálónak fordítják."

18 A század utolsó harmadában a parlagoló rendszer helyébe a nyomásos rendszer lépett. A Kerület vezetősége — nyilvánvalóan a növekvő népesség gondjait megértve és attól űzve — 1762-ben az egyes városok tanácsaihoz köriratot intézett, melyben összegezte az elmúlt esztendők tapasztalatait. Többek között szólt az éhínség okairól, végkövetkeztetésében a lakosság által alkalmazott rossz agrotechnikát, a talajművelés elmaradott módját kárhoztatva, kijelentvén: „szántóvető fölgyeiket csak imígy-tmúgy mívelik és kivált őszi szántásnak módját meg nem agyak . . ., ezért elvégeztetett, hogy minden hajdúvárosok maguk határában levő szántóföldeket három calcatnrára felosztani és ngarolni köteleztetnek. . ." büntetés terhe mellett.

19 A nyomáskényszerrel szabályozott művelési rendszer bevezetése azonban nem ment Dorogon minden zökkenő nélkül. 1757-ben a tanács határozottan megtiltotta, hogy a lakosok a kaszálók között szántsanak.

20 Két évvel később ugyanígy rendelkezett a város kaszálójával kapcsolatban is. Végeredményben a század végére a háromnyomásos gazdálkodás rendje megszilárdult, sőt Dorogon a XVIII— XIX. szd. fordulóján megjelent annak javított változata, majd a XIX. szd. első harmadában a tanyásgazdálkodás első jelei is megfigyelhetők.

21 2. A dorogi földművelés módja és a termelési technika részletes leírásához nem áll rendelkezésre annyi és olyan jellegű levéltári anyag, amely a kérdés részletes ismertetését lehetővé tenné. Ez indokolja a XVIII. szd. első feléről rajzolt kép szegényes voltát, sőt árnyékot vet a továbbiak megrajzolására is. Az 1702, 1715, és 1720-as összeírások szerint a parlagoló rendszernek megfelelően a határban állandóan művelésre használt föld nem volt. A földet elsősorban legeltetésre használták, de bizonyos területet szakítottak a szántóművelés és a kaszálás céljaira is. A lakosság megélhetésének létalapját az állatállomány szolgáltatta, ezért a határ döntő hányadát rét-, illetve legelőként hasznosították. A XVIII. szd. első felében jelentkező népességnövekedés hatása alatt a művelési rendszerben változás történt. A felduzzadt lakosság nagyobb igénnyel lépett fel a mezőgazdasággal szemben. E fokozott igények kielégítése igen nehezen halad: előre. Azonban, ha lassan is, de előrelépés történt a mezőgazdaság szerkezetének átalakulásában: mint fentebb láttuk a XVIII. század közepén bevezették a háromnyomásos gazdálkodást, amely az őszi és tavaszi forduló beiktatásával jóval nagyobb területet biztosított a földművelés számára, mint az előző határhasználati módok, az ugarban való pihenéssel pedig, amely a forgásnak megfelelően Dorogon három-négy évig tartott, visszanyerhette a talaj táperejét. A földművelés a legelő feltörésével, a talajművelési technika változatlanul hagyásával, — talajerő pótlás hiánya — extenzív módon fejlődött. A növénytermelés az igényeknek megfelelően — a népesség növekvő kényéi* gabona igényével párhuzamosan továbbra is igen jelentős számú állatállományt is ellátott a legelőfeltörések után takarmánnyal — a gabona- és takarmánynövények termelésére helyezte a fő hangsúlyt. 1702-ben még a saját és bérelt földön összesen 850 köböl gabona termett.

22