Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

III. Politikai szervezet

ban felsőbb hatósági jogszabályokon alapultak, s már formájuk is elárulja az előre való szövegezés révén azt a tényt, hogy megalkotásuknál maga a községi képviselőtestület kisebb szerepet játszott. Ugyanez a helyzet jellemzi az elöljáróság munkáját is. A feudáliskori városi tanács és a kapitalizmus kialakulásának időszakában működő elöljáróság több olyan kezdeményezéssel lépett a képviselőtestület elé, amely a városi gazdálkodás pénzforrásainak növelését, a városfejlesztés átgondolt törekvéseit juttatta kifejezésre. De ez a kezdeményező erő a harmincas években mintha megtört volna, s a tanácsi jegyzőkönyvekben korábban olvasható heves viták helyét a főjegyzői utasítások hangneme, az aprólékos, kis ügyekre való figyelem váltotta fel, holott a főjegyzőnek nem volt joga utasítások kiadására. Habár az elöljáróságnak gyakorlatilag a főbíró volt a vezetője, ténylegesen a községi vezetőjegyző ragadta kezébe a hatalmat; ez a rend a képzettség akkori állapotának megfelelően válhatott uralkodóvá s annál jobban érvényesült, mert a különböző rendeletek szövegezése bonyolult volt. A városnak nagyközséggé történt átszervezéséről alkotott 1887. évi szabályrendelet 1. §-a tételesen kimondotta, hogy a polgármester helyét a községi főbíró foglalja el, aki ,,a községi elöljáróság első tagjai. . . , s felügyeletet gyakorol a községi jegyző közreműködésével a község elöljáróinak s a jogi személyzetnek tagjaival szemben". Helyettese nem a főjegyző, hanem a törvénybíró. A főjegyző munkakörét ugyanakkor azzal rögzítették, hogy „a község értelmi vezetője, a község tollvivője", aki munkásságát a községi élet minden területérc kiterjeszti, továbbmenően ,,a községi bíró teendőit azzal megosztva teljesíteni tartozik". Ennek az előírásnak tartalmát magyarázták félre akkor, amikor egyes jegyzők a tényleges hatalmat kézbe akarták ragadni, és az esküdtek fölött személyes befolyásukon túl hivatali ellenőrzést is kívántak gyakorolni. Különösen érvényesült CÍ a módszer az 1929. évi 30. tc. után, amely a városokban megszüntette a tanácsokat, a községekben pedig némileg háttérbe szorította az elöljáróság jogkörét. Az 1930-as évek végén Tóth M. Pál földbirtokos volt a főbíró és Gedeváry László a községi főjegyző. 1941-ben a főbíró Barna György lett, s egyben ő volt az utolsó vezetője a kapitalista Hajdúdorognak. A közigazgatás a tanyai lakosságot igyekezett az állampolgárokat megillető jogok tekintetében szükséges felvilágosítással megfelelőképpen ellátni, és a községi közgyűlés 1926-ban 28. sz. alatt a tanyai közigazgatási eljárást oly módon szervezte meg, hogy havonta egyszer tárgyalási napot rendelt el, panasznap formájában. Ezzel a szervezéssel biztosítani akarták a gazdasági életben felmerülő ügyes-bajos dolgok elintézését, mert megállapították, hogy a lakosok inkább a városban laknak, s a tanyák „a gazdálkodás megkönnyítésére épültek". Önálló esküdtek tartották az összeköttetést a mégis kint élő lakossággal. A községi igazgatás nyilvánvalóan az elöljáróság vállán nyugodott; a reszortok azon belül alakultak ki. A községi ügyvitel kiterjedését az 1887. évi szabályrendelet állapította meg, s az alapvetően a kapitalizmus időszakában végig megmaradt. Voltak ügyek, amelyeket a bíró elnöki hatáskörben intézett, voltak községi és cselédügyi bíráskodással kapcsolatos teendők, a számviteli és a pénzügyi gazdálkodással összefüggő kérdések, gyámügyi gondozás, adóigazgatás, a közigazgatás kapcsolata, rendőri szolgálat, egészségügyi és állategészségügyi intézkedések. Ez a széleskörű munkaterület az 1914-ben kiadott szabályrendelettel olyképpen módosult, hogy a jegyző „a község értelmi vezetője" lett, ugyanakkor meg-