Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

III. Politikai szervezet

szere továbbítandó összegre továbbra is a belső kölcsönt tartották fenn, mert a katonai adót be kellett fizetniök. Ezt tették nem sokkal a fenti korlátozó rendelkezés után 1791. július 30-án, amikor a lakosság végrehajtása helyett a tanács újabb kölcsönt folyósított a hadipénztárnak. Az exactonnak s az egész pénztári gazdálkodás szervezetének az adószedés volt a legnehezebb feladata. A hátralékokat sokszor egyáltalán nem sikerült behajtani, viszont a hadibiztosság teljes összegében megkövetelte a kivetett adót. Nehezítette a helyzetet még az is, hogy az adót évenkint vetették ki, a befizetéseket csakis az adott évre fogadták el, s ha valaki az előző évről fennmaradt tartozását nem egyenlítette ki, azt a folyó évi adóból nem fogadták el. Emiatt az adóhátralékok állandóan növekedtek még akkor is, ha a folyó évi adó mennyisége befizetést nyert. 1839. január 8-án a Kerülettől a tanács engedélyt kért az adóhátralék törlésére. A kerület a kérést visszautasította azzal, hogy „mennél nehezebbnek látszik a régibb adónak behajtása, azt annál szigorúbban igyekezzen minél elébb behajtani". Ugyanígy megtagadták a széna, abrak, kenyér és más hasonló porciónak elengedését, s a szinte évenkint felmerült ilyen jellegű igények állandó visszautasításra találtak már a tanácsülésen is. 1817. január 25-én egy Lelesz János nevű gazda panaszkodott arról, hogy egyetlen óra alatt 35 juha pusztult el a „rettenetes zivatarban"; ennek ellenére „a tavalyi adója után felvetett széna, abrak adása terhe alól" nem mentették fel a mondott tanácsülésen. Viszont a tisztviselők — amíg szolgálatban voltak — nem fizettek hadiadót, ha egyénileg felmentették őket. A XIX. szd-ban is fennmaradt a beszállásolási kötelezettség: a kvártélymester feladatát az utcahadnagy látta el. Általában félszázadnyi katonai állományt helyeztek el külön-külön Dorogon és Hadházon, habár a dorogi tanács 1842. február 4-i ülése szerint „kapitányi szállás nincsen, s így ezen két városokra a félszázadot helyezni nem lehet", A beszállásolásnál a tisztségviselőkön kívül az 1840-es években már az ún. honoráciorok is mentesítve voltak a kvártélykötelezettség alól. Ezek személyének megjelölése azonban az egyes városokban különböző volt. Dorogon azokat minősítették a vezető tisztviselőkön kívül ilyennek, „akik jelesül a bölcselkedés tudományát elvégezték", a katonák közül pedig hadnagytól fölfelé mindenkit. A házipénztár szervezete a korábbi nyomokon fejlődött tovább, s mindinkább ellenőrévé vált a teljes városi pénzgazdálkodásnak. Önálló számadásokat nyújtottak be az egyes kishaszonvételi bérlők, akik a felügyelettel megbízott tanácsnak számoltak el; önálló könyvet vezettek a birtokgazdálkodás vagyonkezelői, a városi ingóságok nyilvántartói, a hadiadó elszámolói stb. Mindegyik elsősorban a saját felügyeleti szervének nyújtotta be elszámolását. De mielőtt azok a tanácsülés elé kerültek volna, szükséges volt mint a felülvizsgálat, mind pedig az összesített kimutatás elkészítése. Ez a kötelezettség az évtizedes gyakorlat során végül odáig fejlődött, hogy a házipénztár a számadások összességének egybefogása révén hivatottá vált a vár°si gazdálkodásról világos képet nyújtani. Ezt a világos áttekintést már a perceptor az őt irányító néptribunnal és hadnaggyal együtt állította össze, s csak ez után terjesztették a tanács elé felül1 vizsgálatra, hogy az egyes szakbizottság útján még egyszer revideáltassa. A tanács részletkérdésekben is állást foglalt a deputáció jelentése nyomán. Az 1793. január 10-i ülésen pl. 119 Ft hiány miatt elrendelte, hogy a városgazda az összeg igazolásáról újabb jelentést tegyen, s addig „számadása egész tökéletességre nem mehetett". A perceptor közveden felügyeleti szerve a népszónok volt,