Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)
III. Politikai szervezet
tokuktól megválni: azt eladni, vagy zálogba tenni, — a zálog összegét viszont az utódok nem tudták visszafizetni; lehettek soraikban még régebbi telepesek utódai; voltak olyanok is, akik úgy váltak zsellérré, hogy telekbérlő szüleik életében idegen helyen kellett munkát vállalniok. De a legnagyobb zsellérréteget a beköltözöttek képviselték. 28 Dorog tanácsa többször határozatot hozott ellenük, szigorúan védekezve a zsellérek beköltözése ellen. 1772. január 3-án oly értelmű határozat született, hogy az inquilinusok részére senki otthont nem nyújthat. Mindezek folytán nagy harc fejlődött ki velük, amely egészen az uralkodóig jutott el, aki a zsellérek ellen foglalt állást. E kérdés további, elmélyültebb feltárása kívánatos volna. A városi hatóság bizonyos határon belül szabályozta a gazdák és a szolgálatra felvett személyek közötti kapcsolatokat. Maximálta a munkabéreket, s büntette azokat, akik a megállapított bér fölött fizettek egy-egy szolgának. Ilyen határozatot hoztak 1772. január 3-án is Dorogon, kimondva, hogy 2 Ft büntetés mellett a többet ígérő gazda magát a cselédtartás jogát is elveszti, a cseléd pedig 24 pálosaütést kap, de büntetése után bárkihez beállhat, ha valaki a tanács által megállapított bórt fizeti. A magánszolgálatban álló személyek munkaviszonyát egyébként a Kerület is szabályozta, s többek között 1780. november 16-án körlevélben állapította meg azokat az előírásokat, amelyek a kötelességek és jogok rend jót 22 pontba foglalva, a béreket pedig 36 pontban rögzítve kötelezőek voltak a városok gyakorlatában is. Dorog tanácsa 1781. január 2-án 22 oldalra terjedő jegyzőkönyvben tárgyalta és rögzítette ezeket a béreket. A határozat kiterjedt a „szolgáknak, szolgálóknak, inasoknak, szakácsoknak, szakácsnőknek, molnároknak, öreg és kisebb béreseknek, ostoros fickóknak, kocsisoknak, follajtároknak, lovászoknak" esztendei bérére és munkakapcsolatára azzal, hogy szolgálatuk január 1-én kezdődik. Ez a cselédtartást szabályozó „kollektív szerződés" azonban természetesen egyoldalú volt, mert a tanács meghatározott bizonyos jogelveket, de elfogadásuk kérdésében vita fel sem merülhetett. Megszüntette az addig féléves cselédfogadás idejét, egész esztendős szerződésre kötelezve, s ha egy évre valaki nem vállalná a munka ellátását, „azonnal a közönséges helyen megkorbácsoltassék, a gazda pedig, aki fél esztendeig szolgálót fogadni bátorkodna, 12 Ft-okkal megbüntet tessék". Hasonlóképpen szabályozták az idénymunkások munkabérét, és munkaviszonyát, s c téren minden városra érvényes előírásokkal még a Kerület is energikusan intézkedett, 1791. július 9-én tárgyalta Dorog a Kerületnek azt a rendeletét, amely előírta, hogy az aratóknak a rozsot 10—12 részen, búzát 13 részen kell felvállalniuk. Ugyanakkor a különféle kóborlások és az aratók vándorlásának elkerülése céljából 1791. július 30-án érvényesítette Dorog a Kerületnek azt a határozatát, amely megtijtotta, hogy egyik helységből a másikba valaki passualis nélkül menjen. Ilyen és hasonló okok miatt a magisztrátus és a nép közötti feszültség a XVIII. sz. végén már nem volt feloldható, hiszen még a tisztújításoknál is csak közvetített rendszer érvényesült, és megszűnt a mindenkire kiterjedő választási jog. Ezek a nézőpontok érvényesülnek talán a Rákóczi szabadságharc ideién is amihez a hajdúk kevés vonzalmat mutattak, és csak Kalló bevétele után csatlakoztak hozzá, feltehetőleg félve a kuruc támadástól. 1735-ben a Péró féle felkeléssel sem értettek egyet, és azoknak egyik hadnagyát, Matula Pált, valamint Tóth János zászlótartót éppen Böszörményben fogták el. 29 A felkelők ellen a hajdúk 200 lovast állítottak ki.
