Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

II. Gazdaság és társadalom a XVII-XX. században

hak a fenntartásához szükséges nagyobb forgalmat, bevételt, a vendéglői rész biztosította. Nagy-termében vasárnaponként ,,zeneesték"-et rendeztek, s itt tartották — főképpen a parasztfiatalok részére — az össztáncokat és bálokat is. A Novella Szállót azóta lebontották és helyére építették a kultúrházat. Lényegileg ehhez hasonlóan működött még, csak szerényebb keretek között, a Fő tér északi oldalán elhelyezkedő Korona Vendéglő is. A vállalkozók külön csoportjába sorolhatjuk a bérlőket, illetve a bérlőből tulajdonossá előlépőkct. Egy ilyen folyamatot figyelhetünk meg az István fürdő esetében. Ennek bérlője 1894-ben Debreczeni István volt: a község, — mint tulajdonos - az 1900-as évek elején átépítteti a fürdőt, amely ettől kezdve a „Szent István Gyógyfürdő" nevet vette fel. A tulajdonosok többszöri változása után Magi (Maghy) Sándor hajdúböszörményi születésű birtokos üzemeltette, majd a felszabadulást követően egyidcig a községi tanács, dc 1958 után, amikor Nánáson jobb hatású forrás tört fel, a dorogi üzemet már bezárták/'

2 A második világháború időszakában helyi erők közreműködésével cgv S/almabotos műhely létesült, amely éveken át sok munkást foglalkoztatott. Az elmondottakból kitűnt: Dorogon a malmokat leszámítva tulajdonképpen egyedüli életképes, hosszú ideig működő gyárjellegű intézmény csak az állam tulajdonát képező Dohánybeváltó fermentáló üzeme volt. A több-kevesebb ideig működő üzemek megalapítói a mezőgazdaságban felhalmozott, vagy szabad foglalkozásukból eredő jövedelmüket fektették be vállalkozásukba. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Dorogon a kapitalizmus korának kerekített száz éve alatt nem úgy alakultak a viszonyok, hogy lehetővé tették volna valamelyik iparosnak gyáralapítási szándékát. A kisipari tőke nem szélesedett nagyipari bázissá. 4. Kis- és kézműipar helyzete 1912 nlán Éppen a gyárjellegű, vagy legalábbis vállalkozói szintű tőkés szervezkedés gyengesége teszi szükségessé a helyben mindig jelentősebb kisiparnak, a kézműiparnak részletesebb vizsgálatát. Mint már említés történt, 1912-ben megszűnt a Hajdúdorogi Ipartársulat, s ekkor szerveződött meg a nála szélesebb jogkörű és éppen ezért magasabb szintű szervezet, a Hajdúdorogi Ipartestület. A volt Ipartársulat létszáma 1908-ban 159 főből állott. Megszűnése átmenetileg a szervezett dolgozók létszámának apadását vonta maga után, de a termelés fokozódása rövidesen kedvezőbb helyzetet teremtett. Az Ipartestület szervezésében Tóth György cséplőgép tulajdonos, C. Tóth György kovácsmester, Kürmös (Küzmös) László géplakatos és Veres Ferenc kőműves emelkedtek ki.

/l0 Az első elnök Kürmös László lett. A testületben 147 hajdúdorogi iparos tömörült. Mondhatni, nem kedvező körülményk között indult ennek az új szervezetnek az élete. Az 1911-ben már érezhető válság ekkorra ugyanis tovább erősödött, s a következő évben (1913-ban) sok mester kénytelen volt ipara folytatásáról lemondani. Az iparosok nehéz helyzetét nemcsak az tükrözi, hogy számuk 120 főre csökkent, hanem az is, hogy a tanoncszerződések száma majd felére (45 : 25 = 55%) csökkent, pl. a csizmadiáknál felére, asztalosoknál negyedére, kovácsoknál harmadára, stb. Ez érthető is ilyen válságos körülmények között, hiszen a szorított helyzetben levő iparos egyrészt a kereslet alacsony volta, más-