Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)
II. Gazdaság és társadalom a XVII-XX. században
rontva 1, kunyhó 2, kunyhó lakhatatlan 1, épülőfélben 1, cselédlakás 28, puszta 3 épület. Hajdúdorog határában az első epületek a tanyáktól lényegesen eltérő funkciójú csárdák voltak, vagyis az utasok élelemmel, itallal való ellátása, melynek jövedelme, de fenntartása is a várost illette. Jól érzékelteti ezt a Tanács 1791-ben hozott határozata: 6 ' „Minthogy mindenféle épület a Fürmendert, 's a Városgazdát illeti, a Nemes Tanács által meghagyódik mind kettőjüknek, hogy tapasztásra nézve fogadjanak cigányokat, akik egyszersmind vájogot is vessenek, melyből a Novellái Korstmánál levő pintze tetejire Házat rakassanak, nád kötőt fogadni pedig mennyen átal Nánásra, s ottan fogadjon, ami pedig a fa munkát illeti, a jobb molnárokat s mester emberkét válasszák ki és fogadják meg, hogy pedig azzal magukat jövőben is ne mentegessék, hogy Fundusuk nem volt. . ." Az időjárással szemben állataik és a maguk oltalmára épített védőhelyek nagyon is ideiglenes jellegűek voltak. Az első stabilabb, elsősorban takarmány, de jószág számára épült tartósabb építmény a szín, mely a tanya megépítéséig a kint dolgozó, vagy a földön megtelepedni szándékozó családnak is ideiglenes otthont nyújtott. Fiatal házasok öröklött földjeiken már sárfalu lakóházat és ólat építettek, nagyobbára maguk, esetleg egy fogadott ácsmester, vagy asztalos mesterséghez értő rokon segítségével. Az épület falát szalmával, emberek vagy állatok által összetaposott, többször átforgatott taposott sárból rakták fel. Csak az ajtónyílásokat hagyták meg, ablakot csak akkor vágtak, ha a fal teljesen kiszáradt. Ahhoz, hogy egy ház teljesen lakható legyen, legalább egy ősz és egy tél, vagy egy tavasz és egy nyár volt szükséges, amíg az épület kiszáradhatott. A ma álló hajdúdorogi tanyák nagy részén látszik, hogy építője, gazdája csak arra gondolt, hogy az időjárás zordságával szemben védelmet nyújtson. A szép külsőre, kényelemre nem nagyon figyeltek. Csekély díszítés is alig található; ilyen igénye nem volt és talán ma sincs lakójának. A tető faszerekzetérc a szegényebb emberek leveles kukoricaszárból vagy szalmából raktak tetőt. A tehetősebbek zsuppból vagy nádból készítették a tetőt, a szelemenek által tartott fedélszékre. Cserép, pala, vagy bádogtető csak az 1910-es évektől kezdett elterjedni, amikor már módosabb emberek is kiköltöztek a tanyai földekre. A tanyák legnagyobb része 1900—1920 között épült. Az egész tanyaépületet nyerges tetővel fedték. A ház szélessége 5—6 méter, hossza mindig attól függött, hogy mennyi és milyen helyiségeket építettek egy végtébe. Mennyezetét az ácsolt mestergerenda, fenyődrugár tartja, melyet az épület hosszanti tengelyében helyeznek a falra. A mestergerendára keresztbe és az oldalfalakra fektetve kerültek az ácsolt folyók, az egymástól egy méterre elhelyezett keresztgerendák, amit egy-egy vékonyabb szálakác is helyettesített. A folyókra újabban léceket raknak, majd erre napraforgóból, vagy nádból 6—8 cm. vastag réteget, amit sárral alulról-felülről jól betapasztanak, vakolnak, ugyanúgy, mint a falakat. Ha mgeszáradt, mésszel fehérre meszelik, a fal alsó részét sötétszürkére, zöldre, barnára festik. Az ajtó elkészültéig a bejárati nyílásra akasztott pokróc az ajtó helyettesítését szolgálja. A lakószoba mérete kb 5x5 m, a pitar 5x3 m, a kamra is megközelítően annyi, „mely sárga földdel egy 'évben kétszer fel vót mosva", de még így is sok volt a bolha. Ezért mindig farkasalmát tettek az ágyba, mert a farkasalma levél pusztította a bolhát. A házban található a pitarból fűtött kemence, körül a padkával, sut, mely október végétől tavaszig az apró gyerekek játszó helye. Gyakran a kemence mellé építik vályogból és isárból a főzőtűzhelyet, a konyhát. Fűtésre tengericsutkát iziket, napragorgószárat, gallyat, paszulyhajat használtak. A 30-as
