Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

II. Gazdaság és társadalom a XVII-XX. században

jó karban hozatala tekintetében haladéktalanul intézkedjenek s' a' szerződésileg felvállalt kutaknak haladéktalanul leendő elkészíttetését illető vállalkozó mesterek által eszközöljék." A dorogi szabadföldi jószágtartás jellemzője volt a nyomáson, minkák idején a földek között, vagy a letakarított földeken való legeltetés, mely a jószágtartóknak, az elöljáróságnak és pásztoroknak egyaránt visszatérő komoly gondot jelentett. Ha a fentiek után a recens néprajzi emlékek vizsgálata alapján megnézzük a tanyai ember jószágtartását, visszamenőlegesen is megértjük azokat az intézkedéseket, melyek röviden és ridegen tükrözik a tényeket mintegy kétszáz év távlatában. II. AZ ÁLLATTARTÁS ALAKULÁSA A TAGOSÍTÁS UTÁN Tanyai állattartás Lényeges változást jelentett az állattartásban a tagosítás, melynek nyomán egyre inkább kibontakozott a tanyarendszer. Az 1893-as évtől kezdve jelentkezik a számottevő változás a jószágtartás rendjében, mely alkalmazkodott a megváltozott viszonyokhoz, s megteremtette azokat a sajátos formákat, melyek lényegében a felszabadulás utánig, a szocialista gazdálkodás kezdetéig széltében fellelhetők, szórványos nyomai mai napig elhúzódnak. A tanyák legtöbbje úgy épült, hogy a lakóház egy fedél alatt volt az istállóval. Az ólnak nevezett istálló 2—4 db lábas jószág számára készült. Bejárata az udvarról nyílott és rendszerint udvarra nyílott az ablaka, ami kb 50 x 50 cm volt. Az istálló mellé épült a disznóól is. Ezt általában sárfalból emelték, tetejét kukoricaszárból, szalmából, későb esetleg nádból vagy cserépből, készítették. Sok helyen a disznóól padján helyezték el a baromfit, jóllehet igen veszélyes volt, mert ha véletlenül csak egy is beesett a disznók közé, összetépték, megették. A disznóól elé sok helyen kifutót, karámot is építettek deszkából, vagy dorongfából. A tv ú kok részére legtöbb helyen külön tyúkól, kurnyik épült. Négy sarkon négy ágas karon kukoricaszár, szalma vagy nádtető, volt. Oldala többnyire napraforgó, melyet általában kívül-belül betapasztottak és meszeltek. A tyúkólnak rendes aitaja volt, ahol be lehetett menni főleg takarítani, vagy a tojást összeszedni. Ezt általában zárva tartották, hogy más állat be ne menjen, s a tyúkok egy kb. 1 méter magasan levő nyíláson keresztül létrán közlekedtek. Sok helyen megtörtént az is, hogy a lakóépület tornácát csirke kurnviknak. rendezték be.

45 Rácz Mihály tanyáján földólat készítettek, ebben voltak a lovak, a tehenek, még a disznót is ott tartották. Ez tulajdonképpen egy négyszögletes gödör volt, a teteje kissé lejtett, amire suharcfákat tettek és szalmával, leveles csutkával rakták, azaz fedték be. A tanvai lakosok a ló, szarvasmarha számára nyári szállásul szint építettek, mert ez nem volt annyira meleg, de ebben tartották a mezőgazdasági szerszámokat is. Legeltetés A jószáglcgeltetés általában a nagyfattyúk feladása volt. Ök összeverődve nyolcan, tízen, az ökörrel vagy lóval kint is háltak a legelőn. Nagybundában töltötték a hűvös éjszakát. „Partra feküldtek, le reggel a völgyben szedték össze magukat." Többen feküdtek egymás mellé, de szélen senki sem szeretett feküdni, mert nagyon