Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

II. Gazdaság és társadalom a XVII-XX. században

„Bencze József és társai" azt kérik a főjegyzőnek átadott, az elöljárósághoz címzett beadványban „hogy, a község alkosson szabályrendeletet, hogy a gazdák a tengeri földek műveléséhez kapagépet ne használhassanak".

47 Szabályrendelet helyett ez ügyben csak pártoló ajánlás születik „Hajdúdorog gazda közönsége felé". A munkavégzés eszközeit nem, de annak idejét — a régi földközösségi és egyéb hagyományok nagyon sokáig élénken éltek a Hajdúságban — az elöljáróság még az 1870—1880-as években is szigorúan előírta. Különösen a szüret és a tengeri törés kezdetét és végét — egy-két napot vagy maximálisan egy hetet engedélyezve a szóban forgó munkák elvégzésére — szabályozták. Pl. 1873—1886 között az alábbi határ napokat jeöllték ki: (lásd a 114. oldalon levő kimutatást.) „A napraforgó szedést a rendőr hadnagy engedélyezi".

49 Azok, akik a megállapított és a lakosság előtt ismertetett időponttól el akartak térni, kérvényt nyújthattak be az elöljárósághoz. Ezek a kérelmezők úgy jártak, mint 1882 okt. 8-án „Molnár Lázár, Halics László, g. kath. éneklészek", akiknek a kérelmét, hogy ,,a görögkúti járásban levő tengerijüknek" a betakarítását „a szállásföldbeni töréssel egy idejűleg" végezhessék, elutasítják.

00 Az önhatalmúlag cselekvőket a „tolvajlás megakadályozása" ós az egységes legeltetés biztosítása miatt büntetik.

01 A mezőgazdaság nagyobb múltra visszatekintő ágát Hajdúdorogon, a többi hajdú városhoz hasonlóan az állattenyésztés jelentette. A Hajdúságban a mezőgazdaságnak ez a hagyományos ága az 1880-as évekig a lehető legkülterjesebben folyt. „A jószág csak télen volt jászlon", teleltetése városban ill. a kertekben történt. „A kertekben a jószág részint a szabad ég alatt telelt, részint a számukra épült fészerekben, ólakban, Ahol kerítés nem volt, a különféle jószág számára különféle aklot csináltak". így „az ólaskert a benne levő jószággal, takarmánnyal, tüzelőanyaggal, trágyával valóságos piszok és tűzfészek"-ké vált.

52 Innen hajtották ki kora tavasztól késő őszig az állatorvos felügyelete alá tartozó, gondosan kiválasztott pásztorok irányításával a különféle állatokat a közlegelőre (Gát, Gyep, Lókért), valamint a felszabaduló határ részekre: tarlókra ugar területekre, tengeri földekre. A Szabolcsban is követett gyakorlat szerint „a tengeri kóróját is lábon hagyták s télen a jószággal legeltették le". 1886-ban „a tengeri földekre járhatás a hét két napjára, úgymint kedd és szombati napokra" tűzetett ki.

53 A javított háromnyomásos gazdálkodási rendszer idején (kb. az 1880-as évek közepéig) még az egyéni tulajdonként használt földeken is ,,a tengeri törés alkalmával arra nézve, hogy a jószág a csutkán szabadon bocsáttassék az engedélyezés a rendőr hadnagyra" bízatott, „s közhírré tétel előtt senkinek jószágát szabadon bocsátani szigorú büntetés terhe alatt" nem volt szabad.

54 „Nappalra egy-egy forintos, éjjelre 2 frt-os büntetés" szedett „minden a szekér után netalán szabadon eresztendő ló, marha, borjú, és csikóért".

55 Az általában április 1—2. harmadában, Szent-György nap táján történő gulya kihajtást és ménes kiverést az állatok kötelező egészségügyi vizsgálata előzte meg. Pl.: az elöljáróság 1872. ápr. 14-én „a gulya és ménes kihajtását folyó hó 22-ére oly formán" határozta el, „hogy a ménes pásztor semmi féle lovat vagy csikót az állatorvostól kiállítandó czédula nélkül a ménesre büntetés terhe alatt be nem fogadhat".

56 Az egészségügyi felügyelet az év többi részében is állandó volt. A védőoltások (pl. a lépfene elleni) még a múlt században állandósultak. Ennek következtében bár járványos megbetegedés pl. 1911-ben száj és körömfájás előfordultak, az állatállomány elhullása alacsony. Oly nagy gondot fordítottak az állatbetegségek megelőzésére, illetve okainak felkutatására, hogy az elpusztult ál-