Komoróczy György: Városigazgatás Debrecenben 1848-ig (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 12. Debrecen, 1969)

III. A városi hatalom testületi szervei

Debrecen kialakulásánál több falu egyesülésével találkozunk, akkor föltétlenül jogos az a feltevés is, hogy a falvak várossá fonódásánál megtartottak bizonyos önkormányzati igazgatási hagyományt. Ez a körülmény magyarázza, hogy a XVI. századi városfejlődés során Debrecen két nagyobb kerületre, azonbelül önálló utcaszervezetre tagozódott. A két kerület egyike a Felsőjárás, a másik pedig az Alsójárás volt. A Felsőjárás utcái: Csapó, Mester, Péterfia, Hatvan, Űj utcák voltak. Ezeknek az utcáknak kialakulási ideje ismeretlen, de a XIV. sz.-nál korábbi nem lehet, mert a nevek egy része (Péterfia, Mester), a Dousa család tagjaira utal, (Jakab mester), más része pedig, (Űj utca) egykorú lehet. Az alsó járáshoz tartozó utcák: Piac, Cegléd, Várad, Szent Miklós, Német, Szent Anna, Varga a XVI. sz. végétől Belső - Boldogasszonyfalva. A két kerület közigazgatási szervezetében csak három-három utcát tartottak nyilván közigazgatásilag összefogó elnevezéssel s a többit azokhoz csoportosították. E három utca mintegy szakaszként terült el a járásokban. A Felsőjárásban a Csapó, a Péterfia és a Hatvan utca; az Alsójárásban a Piac, a Cegléd és a Szent Anna utcák voltak a szakaszok központjai; utóbbit a XVIII. sz.-ban a Varga utca váltotta föl. Amikor tehát az utcákról és Debrecen hat utcájáról van szó, minden esetben ténylegesen nem a hat utcára kell gondolnunk, hanem arra, hogy ennyi közigazgatási utcaszakaszt ismert el a hatóság, mintegy az adókerület egységeit. A most felsorolt hat összefogó főutca meghatározta a település egészét, és ezekhez kapcsolódtak azok a mellékutcák, amelyek közigazgatásilag a szakaszok irányítása alatt állottak. Az utcarendi hálózat tagolásának alapegysége s egyben az arra felépített közigazgatási szervezet alsó fóruma az utcatized volt. Általánosságban egy-egy utcatized a névadó főúthoz kapcsolódó utcából állott, és a főutaknak annyi tizedre épülő utcaegységük volt, ahány a fejlődés során az új utak nyitásával kialakult. Ennek folytán az utcatizedek száma lényegében változáson ment át. A tizedeket a lakók nem önkényesen állapították meg, hanem azok kiterjedésének mértékét a szenátus aszerint rögzítette, ahogyan a város szélesedett, vagy az árkon belüli kerületek házhelyeinek elvágásával új utak és közök nyíltak. Az utcatizedek növekedése tehát arányban állott a betelepített városrészek területi növekedésével, illetve a lakosság természetes szaporodása folytán az új lakóházak építésének igényével. Ilyen módon az utcatizedek kialakulását nemcsak földrajzi tényezők befolyásolták, hanem azokra demográfiai mozzanatok is hatással voltak. A városfejlesztés egésze az utcatizedekkel szorosan összefüggött. Ennek a fejlesztési politikának voltak alárendelve a területileg tagolódó tizedek. Nyilvánvaló, hogy a tizedek nem igazodhattak minden alkalommal a település rendjéhez, mert a különböző házak között fekvő telkek keresztmetszetében képzett utcák személyes érdekeket juttattak érvényre s az utcák görbülete, elhajlásai, attól függtek, hogy egy-egy magántulajdont képező belső telek hogyan osztódott meg. Ezért fordult elő, hogy nem egy esetben azonos háztulajdonosnak azonos telke a ház fekvésének frontális irányában más utcatizedbe tartozott, mint a kertvégi telekrész. Az utcatizedek lényegében első szabályozásáról az 1770. március 7-i jegyzőkönyv tesz említést, amely megállapítja, hogy a tizedek számát a közigazgatás és adószedés érdekében csökkenteni kell. Ez alkalommal a Hatvan utca új nyitású utcájában (Űj Hatvan út) a kettő és fél tized másfélre, a Csapó utcának tizedeit