Komoróczy György: Városigazgatás Debrecenben 1848-ig (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 12. Debrecen, 1969)

II. A társadalmi struktúra alakulásáról

Debrecenben a XIX. sz. I. negyedében már időnként munkanélküliekkel is találkozunk. 1831-ben pl. a városi ügyészarról tett jelentést, hogy „a piacon minden munka foglalatosság nélkül töltik az időt a közönség alkalmatlankodására és botránkoztatására" s az Aranybika előtt álló személyek közül 29-ct perbe fogtak. A munkát kereső személyek korán munkásnegyedeket alakítottak ki. Ilyen települési negyed volt többek között a Téglavető és az Olajütő. A Téglavető telephelye a XVIII. sz. II. felében kezdett kialakulni. Sem a Városi Tanács, sem a királyi biztosok nem vették szívesen, hogy az időszaki foglalkozást követelő tégla és cserépgyártás, mint gazdasági üzem köré állandó település kristályosodjon, mert féltették a közbiztonságot. A hatóság tehát arra törekedett, hogy a nyári, legföljebb késő tavaszi és kora őszi munkákkal összefüggő termelő tevékenység lezajlása után a munkások inkább az árok közelében telepedjenek meg. 1812 körül azonban a Téglavető vidékén állandó telepesekként összeírásra kerültek a „kunyhósok" s néhány év múlva ezek már az új osztású helyek bérlőiként tűntek fel. 1812-ben a Téglavető körül megtelepedett családok száma 4, a vályogvető mesterek kunyhóinak száma 33 volt, majd a kunyhókat fokozatosan felszámolták s 1833-ban a Téglavetőben 32 család élt, majd megfelelő ingadozás után 1845-ben 27 téglavető családdal találkozunk a termelő üzem közelében. Debrecennek másik munkásnegyede a Cegléd utcai temetőn túl az 1810-es években kialakulni kezdő Olajütő volt. Az elnevezés korábbi, mint magának a városi Olajütőnek a feltűnése, mert olajsajtolók (olajosok) a XVIII. században is éltek azon a vidéken. A magisztrátus csak az 1820-as években kezdett foglalkozni magával a telephellyel, miután akkor már felszaporodtak a kunyhók és a házak. Jellemző, hogy amíg 1799-ben 9 ház volt az Olajütőben található, addig 1801-ben már 16, 1822-ben 21, 1845-ben pedig 28. Ez a szám föltétlenül arra mutat, hogy a város felé haladó beköltözködés során a vidékről kitelepülő személyek munkát keresve állandó megtelepülést találtak. Az ott élő személyek eleinte napszámos munkaként sajtolták az olajat, később egyesek maguk is sajtolót szereztek be, majd önálló céhbe tömörültek. A polgári kibontakozás felé haladó időszakban azonban mind tarkábbá vált az olajütő demográfiai képe és a foglalkozási ágazatok megoszlottak. E körülményt néhány adattal világítjuk meg, az alábbiak szerint: 1790-ben minden ott élő személy foglalkozása olajos volt; 1822-ben a 23 családfőből 11 olajos, 12 egyéb foglalkozású; 1845-ben a 31 családfőből 20 olajos és 11 egyéb ágazatban dolgozó személy volt. Ilyen módon az Olajütő lassanként rendszeresen élő és fejlődő városnegyeddé vált, amely az eredeti foglalkozási ágazatoktól eltérően különböző munkát kereső személyeknek adott megtelepedési lehetőséget és lényegében az otthontalan családok számára vált szegényes telephellyé. A XV._sz. óta ipara és főként kereskedelme révén kiemelkedő Debrecen a XVIII. sz. közepétől kezdve mindinkább agrár jellegű várossá kezdett átalakulni. Természetesen ez nem jelenti, hogy az ipar és a kereskedelem háttérbe szorult volna, de a tőkeképződésnek korábban megindult nagy lendülete ebben az időben megtorpant. Ugyanakkor az agrárnépességben is bizonyos változások következtek be és a birtoktestek nagysága körül aránytalanságok keletkeztek.