Juhász Imre: Gönczy Pál, a reformer pedagógus (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 11. Debrecen, 1969)
VII. Gönczy Pál egyénisége és emlékezete
alamizsnát kívánt, hanem iskolák, nevelőintézetek felállítását. Szerinte, aki ezen az úton halad, annak jótéteménye célszerű, „élethosszán tartó sikerű lesz!" De — „Mutassatok hazánkban csak egy intézetet, melyről el lehetne mondani, hogy ez czélszerű, hogy ezáltal segítve van a népen, hogy ezt egy vagy néhány gazdag alapította!" 125 — fakadt ki elkeseredetten az ifjú Gönczy. Elmaradott viszonyainkkal magyarázta, hogy hazánkban „annyi panaszt, s néha jajt" hallhatunk, pedig természeti kincseinek célszerű hasznosításával boldog ország lehetnénk. Hazaszeretete a hibák bírálatával is párosult. Ezen a téren erkölcsi szempontok, gyakran korának előítéletei vezették. A nép szegénységének, jogtalanságának okát kulturális elmaradottságában látta. Egyéniségének korszerű vonása a munka szeretetében is megnyilvánult. Kortársai, későbbi méltatói leginkább ezt a tulajdonságát domborították ki. Gönczy boldogságot keresett és talált a munkában. Számára a munkanap hajnali 4 órakor kezdődött és este 9 óráig tartott. Számtalanszor megtörtént, hogy amikor hivatalából hazaért, Kálvin téri lakása előtt már várták ügyfelei tanácsát, segítségét kérve. Tanügyi munkásságának ötvenedik évfordulóján méltán hivatkozott saját életművére. A zeleméri árvaintézettől a minisztériumi főtisztviselőségig emelkedő pályájának képességei mellett a munka volt legfőbb energiaforrása. Nála a fizikai munkatevékenység a munka és munkás megbecsülésével párosult. Abban a korban ez nem volt mindennapi jelenség. Mint a minisztérium dolgozója feladatát lelkiismeretesen, következetesen és alkotó szellemben végezte. Értékelte mások munkaját és kezdeményezéseit is. Hivatali teendőinek ellátásában segítségére volt széleskörű tapasztalata, jó emberismerete és kiváló emlékező tehetsége. Ügyfeleivel, munkatársaival szemben türelmes, segítségre kész, komoly és barátságos volt. A formaságokkal nem sokat törődött, de a lelkiismeretes munkát mindenkitől elvárta. Példamutató volt családi élete is. „Lelkem"-nek szólított feleségét és gyermekeit nagyon szerette. 126 Szeretete nem cirógatásban, simogatásban nyilvánult meg, hanem inkább a gondoskodásban és apró figyelmességekben. Kedvenc szórakozásai közé tartozott a kisebb kerti munka és neves mesterek zeneművének elmélyedő hallgatása. Legkedvesebb zeneszáma Beethoven „Patetik" szonátája volt. Fiatal korában mint jó hallású tanító maga is gyakran hegedült. Unokái — Csiky Erzsébet és Etelka nyugdíjas tanárok — visszaemlékezései szerint Gönczy Pál nem hódolt a dohányzás szenvedélyének. Igen kevés bort ivott, bár vendégeit, barátait büszkén kínálta közismerten híres boraival. Baráti körében számos kiemelkedő egyéniség tartozott. Brassain, Szőnyin és Csengeryn kívül közel állott szívéhez Arany János, Kemény Zsigmond, az író és politikus, valamint Vámbéry Armin, a híres nyelvész is. Vendégei között ott találjuk Bartalus István népdalgyűjtő zenetörténészt, sőt Erkelt és Liszt Ferencet is. Arany Jánossal még a kollégium padjaiból ismerték egymást. Itt — Szilágyi Ferenc szerint — egyszer így évődött Arannyal, aki éjjel gyakran olvasott és reggel nem szívesen kelt korán: „Hé, domine Arany, csak nem akarja a délebédet is az ágyban megvárni?" 127 Talán a közös diákélmények lángja is benne lobog abban a tréfás versben, amit Arany írt Gönczy Pálhoz névnapi köszöntésül. Gönczy kedvelt vendéglátó hírében állott, bár nem volt kedélyes társalgó. Vendégszeretetében osztozott feleségével is. Feleségének Damjanichné volt legkedvesebb barátnője. Visszaemlékezések szerint kissé hallgatag, magas és öregkorában is egyenes tartású ember volt. Szigorú tekintete nemesen érző egyéniséget sugárzott. A gon-