Juhász Imre: Gönczy Pál, a reformer pedagógus (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 11. Debrecen, 1969)

VI. Pedagógiai nézetei

között. Ezt a problémát felvilágosító munkával könnyen megoldhatónak vélte. A másik, talán nagyobb akadályt abban látta, hogy a tanítók nagyobb része—gyakorlati ismeretek hiányából vagy más okból kifolyólag — esetleg nem viszonyul helyesen a mezőgazdaság tanításához és a fizikai munkához. így elhanyagolja vagy tapintatlanságával elronthatja a nemes célkitűzést. Ezen az akadályon csak a tanítóság változtathat. „Nézetem és tapasztalásom szerint legelső dolog, — mondja — hogy a tanító maga is szeresse a tantárgyat és a kézimunkát is, és a munkában való elöljárás vagy példaadással és buzdító szavakkal fel tudja tanítványait lelkesíteni a munkára, s meg tudja velők szerettetni a kézi foglalkozást. — Ha az ügy és a munka szeretete hiányzik a tanítóban, s a példaadás helyett parancsszóval fogja tanítványait a munkára hajtani, akkor munkáján nem lesz áldás sem kertjében, sem a jövőben. Sőt biztosíthatom róla, hogy a munkára kényszerített alig fogja várni, hogy az utálata tárgyát képezett munka terhe alól megmeneküljék s szabaddá tegye magát."

91 Gönczy Pál csaknem teljes horizontjában mérlegelte a munka bevezetésének problémáit. A nevelésben — vallotta — a fizikai munkát kényszeríteni, erőszakolni nem helyes. Észrevette, hogy a munkára nevelés nemcsak a gyermek sokoldalúbb megismerését teszi lehetővé, hanem fokozza a tanító felelősségét is. Ha a pedagógus nem lelkesedik, nem érdeklődik az ügy iránt, nemzedékekkel gyűlöltetheti meg a fizikai munkát. Az ilyen ember akadályozza a nép felemelkedését. Sokszor tett említést arról, hogy a fizikai munkában a tanító példaadása mozgósító. Mintegy végső következtetése szerint: az igazi nevelő megszeretteti a munkát s annak „nehéz mivoltát feledtetni tudja" a gyermekkel. Ha a tanító elhatározta a mezőgazdaság gyakorlati tanítását, következő lépésként a szükséges ismeretek és készségek elsajátítása kerüljön sorra. Ez a követelmény az eredményes munkára nevelés líjabb, lényeges feltétele. Amennyiben a tanító elméletileg és gyakorlatilag egyaránt felkészült: ,, . . . magának is meglesz a kellő öröme, — írta egyik cikkében — sőt növekedni fog az napról napra, mert érezni mind jobban és jobban, hogy otthonossá lett a foglalkozásban, látja tanítványai örömét, s viszont látván azok is az ő őszinte törekvéseit és látván mindkét részről munkájok sikerét, célhoz jutások egészen biztosítva lesz."

92 Tehát közös sikerélményt akart nyújtani a tanító és a növendék számára. Ebben kereste a kitartó munka alapját is. A gyermeki sikerélmény növelése érdekében — mint gyakorlati ember — azt javasolta, hogy a tanító a mintakert egy részét ossza fel a tanulók kisebb csoportjai között. Az itt megtermelt javak egy része a tanulókat illesse, akik szüleiknek, ismerőseiknek adhatják ajándékba saját munkájuk gyümölcsét. Szerinte gyermekek legyenek a facsemeték ápolói is. A fanevelésből származó haszon itt is legyen közös az iskolával. Az iskola taneszközöket vásárolhat az ügyes gyermekmunka bevételeiből. Gönczy így gondolta a hasznos munka eredményét öszszekapcsolni annak nevelő értékével ; az egyéni érdeket összhangba hozni a közérdekkel. Méltán jegyezte meg: „Én ezt a tanítási pályámon több ízben próbáltam és nem beszélhetem ki azon lelkességet, igyekezetet és szorgalmat, vagy az önmunkásság azon határtalan felébredését és kifejlését, melyet növendékeim körül tapasztaltam."

93 Ez a megállapítás egy olyan pedagógus vallomása, aki szinte pályája elejétől hirdette a munkára nevelés jelentőségét, pedagógiai gyakorlata alapján meggyőződött igazáról. Teljes őszinteséggel állíthatta, hogy a munkára nevelés : „A buzdítás és kitüntetés, helyes tapintat mellett, mely azt sem hiúsággá, sem dicsekvéssé nem engedi fejleni, nagyszerű dolgot idézhet elő az iskolában."

91 Gönczy Pál a munkára nevelés során a gyermekben rejlő