Juhász Imre: Gönczy Pál, a reformer pedagógus (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 11. Debrecen, 1969)

VI. Pedagógiai nézetei

feledkezni a méh- és selyemhernyótenyésztésről sem, mert ezek a gazdálkodás kiegészítő ágai. A kertészetből az iskolák figyelmébe ajánlotta a zöldségtermesztést, a gyümölcs- és az erdei fák „okszerű" ápolásának és nevelésének tanítását. A vidék sajátosságához alkalmazkodva a szőlőművelést sem akarta elhanyagolni. A kertészetnek mindig nagy fontosságot tulajdonított. Az egyik mezőgazdasági kiállítás megtekintésekor a következőket írja :,, ... arról kell főleg meggyőzni hazánk polgárait, hogy a kerti ipar éppen olyan jövedelemforrássá tehető, mint a szoros értelemben vett mezei gazdaság."

88 E „meggyőzést" már az iskola padjaiban kívánta elkezdeni. Az ún. kerti ipar népszerűsítése érdekében melegen üdvözölte a mezőgazdasági kiállítások megrendezését is. Terve szerint a leányok tanítása terjedjen ki a konyhakertészetre, a főzésre, a fonásra és a szövésre. Oktatásuknál gondolni kell a szabás-varrás legfontosabb fogásainak elsajátíttatására, valamint a tejgazdaságban és a baromfitenyésztésben való jártasságra is. A fentiekből kitűnik, hogy figyelme kiterjedt mind a külterjes, mind a belterjes növények termesztésére. Programját a termelés új ágai is motiválták. Terve felölelte az állattenyésztés különböző ágait is. Rendkívül értékes az az álláspontja, hogy a leányok képzését nem szabad elhanyagolni. Törekvése ezen a téren is továbbvivője Tessedik Sámuel gondolatának, aki nőnevelési kezdeményezéseivel korát megelőzte. Elgondolásával kapcsolódik — kortársa — Karács Teréz és a gyakorlati irányú nőnevelés többi képviselőjének célkitűzéseihez is. A háztartástan feladatainak megszabásánál a korabeli értelemben vett teljességre és sokrétűségre törekedett. Véleménye szerint a mezőgazdaság tanítás csak akkor vezet eedményekre, ha gyakorlati munkával párosul. Ezért mondotta: „gyakorlatilag" kell tanítani a mezőgazdaságot! Helyesen látta, hogy önmagában sem az elmélet, sem a gyakorlat nem elegendő. Ezen a téren is elvetette a tudománytalan, a „lári-fári" ismeretek élettelen, csupán betanító módszerét. A tudomány jelentőségének elismeréséből kiindulva fennen hirdette: azt a „hitet kell a nép gyermekeibe beoltani, hogy a gazdálkodás is tudomány, melyet a gyakorlatból úgy lehet megtanulni, ha a gyakorlatot tudományos ismerettel világítjuk és ezt a tudományos ismeretet az iskolai többi tantárgyból tanuljuk, és a gazdálkodásban alkalmazzuk; a könyvből pedig akkor tanuljuk a gazdálkodást haszonnal, ha abban kellő gyakorlattal bírunk, s gyakorlati tapasztalatainkat a könyvből olvasottakkal gyarapítjuk és felvilágosítjuk."

89 Gönczy Pál szavai az elméleti és gyakorlati ismeretek belső kapcsolatát védelmezik. Ez jellemezte egész felfogását abban a korban, amikor a mezőgazdasági enciklopédia szerint a magyar gazdák vagy elméleti vagy csupán gyakorlati tudásúak voltak. Schvarcz Gyulával, a mezőgazdaság gyakorlati oktatásának lelkes harcosával együtt úgy gondolta, hogy a mezőgazdaság tanításával a nép között élő „számtalan balhit" is kiirtható. A későbbi, a mindinkább reakcióssá váló polgári pedagógia a népoktatási törekvésekben is szétszakította a fej, szív s a kéz együttes fejlesztésének Pestalozzitól örökölt harmonikus ötvözését. Többé vagy kevésbé ez a tendencia érvényesült a XIX. század végi és XX. század első évtizedeiben népszerűsödő munkaiskola elméletében, még ha részleteiben értékes gondoltatokat vagy törekvéseket is tartalmazott. A szubjektív idealista pragmatizmus talaján álló John Dewey jelszavának („A munka az egész iskolai tevékenység középpontja") talmi ragyogása mögött ugyanis ott húzódik az oktatás szélsőséges utilitarizmusa, és a társadalmilag szükséges elméleti ismeretek háttérbeszorítása. Nála a didaktikai