Juhász Imre: Gönczy Pál, a reformer pedagógus (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 11. Debrecen, 1969)

VI. Pedagógiai nézetei

A fokozatosság betartása mellett nagyra értékelte a gyermeki ítélőképesség és a képzelőtehetség fejlesztését. A játék jelentőségét hangsúlyozta ezen a téren is. Arra kell törekedni — mondta — hogy a gyermekek játék közben „feltaláljanak". A kész játékot nem látta jónak, mert nem biztosítja a gyermek lelki tehetségének fejlődését. Gönczy rámutatott a feladatok megoldásának feltételeire, módszereire is. Az eredményes családi nevelés elengedhetetlen feltételének tartotta a szülők megfontoltságát. Ezzel kapcsolatban írta, hogy a szülő: ,, . . . a kisded előtt, éppen úgy mint a fejlettebb kornak látta és hallattára, bármit cselekszik avagy szól mielőtt szavát kimondaná vagy cselekedetét végrehajtaná, igen nagyon meg kell fontolnia, mi hatása, vagy mi következése lesz gyermekére szava vagy cselekedetének. Azon szüle, ki gyermeke nevelése körül minden beszéde és tettében így jár el, meggondoltsággal bir."

78 Mindig elítélte a kényeztetést, az örökös fékezést és a majomszeretetet. Ez utóbbi esetében a két-három éves gyermekkel már nem „bír" a szülő. Néhány év múlva a rosszul nevelt gyermek valósággal kényúr lesz a házban. Joggal helytelenítette az olyan szülők eljárását is, akik a nevelési hibák felismerése után nyomban „rettenetes szigorral" próbálnak nevelni. Véleménye szerint az átmenet nélküli szigor feldúlja a család életét és a gyermek lelki egyensúlyát. Igen kifinomult pedagógiai érzékre vall az a követelménye, hogy a szülők szabaduljanak meg helytelen, káros szokásaiktól. Kísérjék állandó önkritikával tevékenységüket, irtsák ki hibáikat, amelyeket másokban és gyermekeikben sem látnak örömmel. Szerinte ez az ún. önmegtagadás a helyes családi nevelés második feltétele. „0 neki — mondja a szülőről — élő erkölcsi példányképpé kell magát átalakítania, bármily nehezére essék; mert ha ezt nem cselekszi, miként kívánhatja, hogy gyermekei mások legyenek mint a milyen példát ő maga mutatott nekik."

79 A gyermek nevelését tehát összeköti a szülők önnevelésével. A családi nevelés következő szempontjaként a szigorú kitartást és a következetességet emelte ki. Enélkül a két előbbi módszer nem hozhat eredményt. A kitartást és a következetességet érvényesíteni kell mind a síró kisdeddel, mind a gondolkodni kezdő gyermekkel szemben. Pedagógiai optimizmusát jelzi az a meggyőződése, amely szerint, ha betartják az említett feltételeket, „bármilyen rossz hajlamok" legyenek is a gyermekben, elérhető a cél. A családi nevelésre vonatkozó tanulmányaiban számos helytelen példát is megemlített. Ilyenek: a szülők pénzzel akarják megvásárolni a gyermek jóindulatát, kötelességének teljesítését vagy az iskola ütlegeivel fenyegetik a gyermeket. Az ilyen eljárás az iskola, a tanulás meggyűlöltetésének legbiztosabb útja. A helyes és céltudatos családi nevelést a továbbhaladás szempontjából tartotta fontosnak. így az iskola biztosabb alapokra építhet, s folytathatja a szülők megkezdett munkáját. Ugyanakkor nem késett hangsúlyozni a helytelen családi nevelés messzeható következményeit sem. Egyik helyen ezt írta: „Az olyan gyermek, ki neveltetésében a kapkodás vagy elhanyagolás rendszerében részesült, ember korában is félszeg marad, s alig lesz képes tökéletes munkát végezni."

80 A jó vagy rossz családi nevelés tehát kihat még a felnőtt ember életére is. Az óvodákkal kapcsolatban azt hirdette, hogy azok „nem tanító, hanem csak szoktató intézetek." Ezekben az intézetekben nem szabad írást, számolást, földrajzot, történelmet stb. tanítani. Pestalozzihoz hasonlóan az óvodák feladatát a szív nemesítésében, a tevékenység munkaszeretetté történő fejlesztésében és a tudásvágy felébresztésében kereste. A családi neveléssel kapcsolatos nézetein helyenként a polgárosodó nemesség