Juhász Imre: Gönczy Pál, a reformer pedagógus (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 11. Debrecen, 1969)

IV. Oktatáspolitikai elvei

OKTATÁSPOLITIKAI ELVEI „Joga van az államnak követelni, s kötelessége eszközölni, hogy minden polgára, nevelés és oktatás útján a közmíveltség bizonyos fokára eljusson." (Gönczy Pál) Ahhoz, hogy széles skálájú tanügyi munkásságának hajtóerőit megértsük, feltétlenül tisztáznunk kell oktatáspolitikai nézeteit. Ebből a szempontból már elöljáróban hangsúlyozni kívánjuk: Gönczyt gyakorlati tevékenységében éppúgy, mint elveinek megfogalmazásában mindig a hagyományos körülmények messzemenő figyelembe vétele jellemezte. Szinte egész szemléletét kifejezik következő szavai: „Az emberi százados megszokások megváltoztatására nem egy ember, hanem egy nemzedék összes ereje sem elég. A mik évszázak hosszú során nőnek fel az emberekkel, a mely szellemi és erkölcsi nézeteket, apák fiakról szájról-szájra adnak, s egy-egy élet hosszú példaadásával szentesítenek meg, aztán ereklyeként hagynak az utódokra; azon szokásokat nem megváltoztatni, de még megingatni sem könnyen lehet. A polgáriasodás útja hosszú, melyen az, nagy pihenőket tartva tétovázva és lassan halad."

52 Ehhez hadd tegyük hozzá, hogy amikor e sorokat írta (1871-ben) már jelentős társadalmi tapasztalattal rendelkezett. Tudott az 1868. évi népoktatási törvény körül folyt éles parlamenti küzdelmekről. A törvény elfogadása után nap mint nap találkozott a reakciós erők elkeseredett ellenállásával. Tapasztalhatta a számtalanszor súlyos anyagi nehézségekkel küzdő nép s a tanítóság egy részének közönyét is. Innen azok az eredők, amelyek családi környezetéből hozott hagyományféltése mellett állandóan fékezői voltak lendületének. Noha életútja nem volt egyértelmű, esetenként meghátrált, megalkudott ugyan, de a haladás gondolata mellett mindvégig kitartott. Gönczy Pál még az alapkérdésekben is az „osztó igazság" elvét vallotta, s egyéniségének fő vonása a reformizmus volt. Csakis ebből kiindulva lehet vizsgálnunk oktatáspolitikai nézeteit. Mint oktatáspolitikus minden munkájában elismerte és hirdette az oktatás és nevelés fontosságát, vallotta jelentőségét. Cikkeiben nemegyszer a nemzeti élet biztos alapját kereste a műveltség terjesztésében. Máskor a népek műveltségétől várta anyagi jólétük emelkedését is. „A népek jóléte niost egyedül azok értelmességétől függ. Valamely nép gazdagsága felbecsülésére nem elég annak földbirtokai kiterjedését és annak termő erejét, érez és kőszénbányái gazdagságát, kikötői fekvését tekintetbe venni; ily féle alapokat bírhat bármennyit, mégsem lesz belőle gazdag benn, nem lesz hatalmas kifelé, ha ezek fölhasználásához nem eléggé mívelt és tanult."

53 A művelődési liberalizmus híve volt, akárcsak Eötvös. Gondolkodását a kor vezéreszméje, a szabadság hatotta át. A reformkori hazafiak egész sorához hasonlóan — akiknek élén olyan személyiség haladt, mint például Széchenyi István, — Gönczy is az egyén művelésében vélte megtalálni a nemzeti felemelkedés útját. Számára az emberi haladás ügye — mint Eötvös Józsefnél is — nem társadalmi, hanem kulturális kérdés. A társadalom fejlődésében nem vette tekintetbe az anyagi viszonyok szerepét. Történetszemlélete — miként a haladó polgári pedagógia számos reprezentánsáé — idealista volt.