Juhász Imre: Gönczy Pál, a reformer pedagógus (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 11. Debrecen, 1969)

III. Tevékenysége a népiskolai törvény meghozataláért és végrehajtásáért (1867-1892)

erről ezt írta: „Gazdasága igazi mintagazdaság, borai híresek, s a mit ő csinál a gazdaság és szőlészet terén is jól van csinálva."

38 Törekvése az volt, hogy karácsondi birtokán (ezt munkájának gyümölcseként szerezte) igazi mintagazdaságot teremtsen. Volt ott svájci tehenészet, szakszerűen kezelt méhes, betonkeretű „kacsauszoda" és sok más is. A negyven holdas visontai szőlőskerten kívül híres volt faiskolája, gyümölcsöskertje és rózsa-ligete. Visszaemlékezések szerint gazdasága kiváló almákat termelt, és élen járt a dohánytermesztésben. Gazdálkodása sokoldalú volt. A szőlészet terén nevét mindmáig az ún. Gönczy Pál emlékezete szőlőfajta őrzi. Karácsondi birtokán gyakran fogadta vendégül barátait, minisztériumi munkatársait. Tevékenységéről, a gazdaság irányításáról szívesen magyarázott nekik. Birtokán különféle növények termesztésével, illetve nemesítésével is kísérletezett. Jellemző rá, hogy még a nyolcvanas években is, amikor kora már előrehaladott volt, maga készítette karácsondi birtokának kezelési tervét. Eszméinek sajátos színt kölcsönöz, hogy mezőgazdasági célkitűzéseinek megvalósítását mindig összekapcsolta az iskolával, az iskolai neveléssel. A gazdasági haladást részben a felnőttek gondolkozásának alakításával, részben a felnövekvő ifjúság nevelésével látta elérhetőnek. III. TEVÉKENYSÉGE A NÉPISKOLAI TÖRVÉNY MEGHOZATALÁÉRT ÉS VÉGREHAJTÁSÁÉRT (1867—1892) „...a szabadság a nemzet kellő mívelése nélkül ingatag alapon áll." (Gönczy Pál) Az 1867-es kiegyezés a Habsburg önkényuralom végét s a dualizmus fél évszázados korszakának kezdetét is jelentette. A kiegyezési aktus, a koronázó ünnepség hamis ragyogása mögött ott húzódott az ún. közös ügyek homályos foltja is, amely függő helyzetben tartotta az országot politikai és gazdasági téren egyaránt. A már 1848-ban megkezdett polgári jellegű köznevelés kiépítése a vallás- és közoktatásügyi minisztérium feladata volt. Megszervezése lényeges változást idézett elő Gönczy Pál életében is. 1867-ben ismét Eötvös József került az említett minisztérium élére. Minthogy rendkívül bonyolultnak és sokrétűnek látta a minisztérium feladatát, ezért igen nagy igényeket támasztott munkatársaival szemben is. Államtitkárává Tanárky Gedeont tette. Tanácsosaivá pedig Gönczyn kívül Molnár Aladárt, Kárfu Tituszt és Szász Károlyt választotta. A miniszter, aki kitűnő érzékkel tudta összeválogatni minisztériumának személyzetét, felismerte benne az elméletileg tájékozott és gazdag gyakorlati ismeretekkel rendelkező alkotó pedagógust. Ebben része volt annak is, hogy a fővárosi közoktatási bizottságban — ennek élén Eötvös állott — Gönczy Pál előadó volt. A nagy liberális politikus ekkor ismerhette meg közelebbről munkatársának elveit, hatalmas munkabírását. Mielőtt Gönczy a minisztériumba került volna válaszút elé érkezett. Csengery Antal, aki ebben az időben a Földhitel Intézet ügyvezető titkára volt, munkatársának hívta meg. Ez igen előkelő állás lett volna számára. Mégis halogatta